MSZMP Heves Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának/Pártbizottságának ülései (22.2.) 1956. november 28. - 1960. november 30.
1. doboz 1956. 11. 28. – 1960. 11. 30. - 23. őrzési egység: Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve 1960. november 30. - Oldalszámok - 23. őe. 27. o.
- 16 Politikai munkával elő kell segíteni, hogy tovább szélesedjen és helyesen alkalmazzák azokat az anyagi ösztönzőket, premizálási módszereket, mely a többtermelésen és nem a több és egyre nagyobb elosztáson alapul. Ez két különböző dolog. Az első helyes és szükséges. Szükséges, hogy a munkaegység kiegészítéseképpen, vagy a tagok megállapodása alapján az elosztás ugy nőjön, ahol női a termelés, a szövetkezetekben, vagyis részesedjenek a tagok nagyobb arányban, ha az előirt terveken felül termelnek, le semmiképpen sem helyes, hogyha a terméshozamok egyáltalán nem nőnek és ugyanakkor az elosztás egyre lazább formát őlt, végül pedig az elosztásnak semmi kapcsolata nincs a termeléssel és nem függ a terméshozamok növekedésétől. Az utóbbi ellen harcolni kell, mert ez nem szolW gsl.ja a~ szövetkezet érdekét, csak ugy nem, mint az egyén irdekét. lovább kell szélesiteni a kevés költséggel járó szövetkezeti látogatásokat, tapasztalatcseréket és ezeket megfelelő politikai tartalommal kell megtölteni. Olyan tartalommal, amelyen keresztül a tagok a .jobb szövetkezetek eredményei láttán felismerik a saját szövetkezeteik problémáit és hibáit . Ezekre kell felkészíteni pártszervezeteinket, hogy alkalmasak legyenek mindezen feladatok megoldására, vezetésére, irányítására és megvalósítására. Szükséges, hogy a tél folyamán az alapszervezeti titkárok, sőt a pártszervezetek megismerjék a vezetés alapvető leltét eleit és módszereit. Alakalmassé kell tenni őket arára, hogy a szövetkezetek sokrétű és még igen bonyolult viszonai között is kevés hibával eligazodjanak és dolgozzanak • A gazdasági megszilárdítást alapvetően a tanácsok feladatává kell tenni. E megszilárdítás! munkának arra kell irányulnia, hogy csökkenjék a mérleghiányos és gyenge szövetkezetek száma. Ezt már el kell kezdeni a tervezésnél. Olyan terveket kell késziteni, melyek reálisak és magukba foglalják a népgazdasági tervek megyére eső r részét. Eő figyelmet továbbra is a kenyérgabona és az állattenyésztésre kell fordítani. Ugy, hogy ne szenvedjen hátrányt a megye olyan mezőgazdasági kultúrája, mint a szőlő ás a zöldség. Pontos felméré| sek alapján már a gövőben el kell érni, hogy a szövetkezeteknek, főleg a régieknek, jelentős része havonta, rendszeres munkaegység előleget fizessen. Ennek feltételét a gazdálkodás jó megszervezésével, az áruértékesítés növelésével, a szerződéskötések rendszerénél további kiszélesítésével kell elérni. Heves fns^í levéltár