MSZMP Eger Városi Bizottsága Végrehajtó bizottsági ülései (XXXV-29-3) 1971. június. 30.

341. ő. e. (13. doboz) • Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve • 1971. VI. 30. - Napirend: - 1. Személyi kérdések: párttagfelvételi kérelmek; pártiskolára küldendők névsora. - 2. Jelentés a hivatali, intézményi pártalapszervezetek kiszélesített jog- és hatásköre gyakorlásának eddigi tapasztalatairól. - 3. Egyebek: javaslat a következő végrehajtó bizottsági ülés napirendi pontjaira.

zet«k feladata, hogy részt vegyenek a célok és feladatok mégha tarozásában, megvalósításuk előkészítésében és végre­hajtásában egyaránt. A témát vizsgálva a Pártépitési.Munkabizottság mindezeket igyekezett.figyelembe venni és azt elemezni,. hogy.hogyan . fejlődött a tárgyalt pártszervezetek irányító és ellenőrző munkája a városi párt-vógrehajtóbizottság 1969. augusztus 13-1 határozata óta; I. A végrehajtó bizottság értékelése akkor megállapította, hogy: a pártszervezetek helyesen értelmezik a párt IX, kongresszu­sának vonatkozó határozatát ós igyekeznek annak megfelelően kialakítani, munkastílusukat. A munka továbbfejlesztésére az alábblakat határozta meg: - Hivatali és intézményi pártszervezeteinkben továbbra is nagy gondot kell fordítani a pártmunka stílusának, helyes módszereinek kialakítására, 0 - Az ellenőrző és segítő munka legfőbb elemének kell tekin­teni a hivatali feladatok megismerését és megismertetését a célok helyes meghatározását ós a végrehajtásra való mozgósítást/ - A hivatalok vezetői a pártszervezetek testületi ülésein rendszeresen tájékoztassák a kommunistákat a hivatal, illetve az intézmény előtt álló feladatokról, - A pártszervezetek titkárai rendszeresen vegyenek részt a vezetői értékezletekén és megfelelő módon képviseljék a párt szerveinek állásfoglalását a különböző kérdésekben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom