MSZMP Eger Városi Bizottsága Végrehajtó bizottsági ülései (XXXV-29-3) 1970. július. 1.

319. ő. e. (12. doboz) • Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve • 1970. VII. 1. - Napirend: - 1. Személyi kérdések: párttagfelvételi kérelmek; pártból és munkásőrségből való kizárások. - 2. Jelentés a párt kádermunkájáról, az állami személyzeti munkáról, ezek fejlődéséről. - 3. Jelentés a pártszervek tevékenysége anyagi-dologi feltételeinek alakulásáról. Javaslatok a további feladatokra. - 4 Egyebek: a VILATI igazgatójával kapcsolatos dolgok.

Javas l atok a további feladatokra: A Központi Bizottság határozata alapján cl kell készíteni ugy a páltszervek, mint a pártszervezetek 1971, évi költségvetését, figyelembe véve az ide vonatkozó határozatokat, A költségvetés összeállításával kapcsolatos feladatokat ismertetjük ez alap­szervezetek titkáraival. Határidő: 197a, október 1 Felelőss Simon Sándorné Biztosítjuk a körzeti pártszervezetek helységeinek felújítását, illetve karbantartását az 197o. évre készített terv ás költség­vetés alánján. Ugyanakkor elkészíttetjük a kivitelező vállalat­tel a jövő évi felújítással kapcsolatos tervet, Amennyiben a Központi Bizottság biztosítja részünkre a betársu­láshoz szükséges összeget a II,, pártkörzet székházára, megkötjük e szerződést a Városi tanács Tervcsoportjával* Határidő; 197o 0 december 3o Felelős: Simon. Sándorné A Központi Bizottság l_97o, február 18-i határozata értelmében e X, pártkongresszus előtt pártvezetőség választást és pártérte­kezletet kell tartani, E határozat alapján elkészítjük a pártér­tekezlet költségvetését, melynek alapján biztosítjuk a pártveze­tőség választásával és a pártértekezlette 1 kapcsolatos anyagi­dologi kiadások fedezetét. Határidői X97o, október 17 Felelős: Simon Sándorné A pártszerveknél és pártszervezeteknél öt évenként el_kell készí­teni a pártbizottség yagyon-leltárát, A leltározással kapcsolatos feladatokat megbeszéljük ga^év t^gvezetői értekezleten, A leltárt a helyszinen kell elkésniteni, majd az összesités után továbbí­tani a felsőbb szerveknek^ Határidő: 1971. január 15 Felelős: Simon Sándorné A városi Pártbizottság illetékes osztályával együttműködve az üzemek kommunista gazdaságvezetői teremtsék meg a pártszervezetek színvonalas munkájához elengedhetetlenül szükséges anyagi és tár­gyi feltételeket, Ennek érdekében: - biztosítani kell, hogy minden üzemi pártszervezet az üzem ál­talános színvonalának megfelelő helységgel rendelkezzen, A lé­tesítendő uj üzemek tervezésénél, illetve a beruházás kivitele­zésénél figyelembe kell venni a normális párthelyságek kialakí­tását; — gondoskodni kell arról? hogy a párthelységek a szükséges felsze­relési tárgyakkal legyenek berendezve*, Határidő: 197o, december 31 Felelős: Okezsenylk Sándor v titk, ás az illetékes üzemek Simon Sáncomé vezetői, v, PG-O.vozető

Next

/
Oldalképek
Tartalom