MSZMP Eger Városi Bizottsága Végrehajtó bizottsági ülései (XXXV-29-3) 1969. október. 23.
302. ő. e. (11. doboz) • Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve • 1969. X. 23. - Napirend: - 1. Személyi kérdések: Dobos Ferenc fegyelmi ügye; Mészáros Imréné kizárása a pártból; párttagfelvételi kérelmek; pártiskolára jelölések; az új PTO-s munkakör betöltésére javaslat. - 2. A honvédelmi oktatás egy éves tapasztalatai az általános- és középiskolákban. - 3. Jelentés a Dobó István Gimnázium és Szakközépiskola pártszervezetének irányító, ellenőrző tevékenységéről. - 4. Egyebek: a felszabadulási ünnepségről; KISZ vezetőségválasztó taggyűlések; delegáció a Csuvas Köztársaságba; gratuláció dr. Lendvai Vilmosnak, aki megkapta a „Haza Szolgálatáért Érdemérem” arany fokozatát.
Kádár Sándor elvtárs Elmondtai hogy az ifjúság kör-ben a honvédelmi neveléssel való foglalkozás pozitív irányban hala.: előre* Az a cál a szervezeten belül, hogy megvizsgáljuk a tevékenységükét Ismerjük a fiataloka;;, szeretik a haditechnikát, érdekli eket, és jo dolog. Felszólalását azzal fejezte "be, hogy az igényeket fel tudjuk mérni és hogy azoknak eleget is tudjunk tenni, a Művelődésügyi Osztály segitsége szükséges. Trezsenkik Sándor elvtárs A jelentésű jónak bártotta, ami általában Megfelelő helyzetképet ad a honvédelmi nevelés helyzetéről városunk területei:. E téma tárgyalását időszerűnek tar-totfea» tekintettel arra, ''egy egy éves tapasztalat áll rendelkezésünkre. Egyetértett a jelentés megfogalmazásával. Az eredmény megitélése szerint pozitiv, különösen, ha. figyelembe vesszük a kezdeti időszak nehézségeit. A munka beindult, ismertiük az ezzel kapcsolatos helyzetet, és az a véleménye, hogy türelmetlenségre nincs ok. A kezdeti nehézségek egy része már elmúlt, de egyszerre minden problémát megoldani nem lehet. A jelent.s alapján is és a vita kapcsán is az a véelménye, hogy az iskolái: figyelmét fel kell hivni a feladatok minél jobb ellátására.