MSZMP Eger Városi Bizottsága Végrehajtó bizottsági ülései (XXXV-29-3) 1968. május. 22.
262. ő. e. (10. doboz) • Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve • 1968. V. 22. - Napirend: - 1. A jogalkalmazás jogpolitikai elveinek érvényesülése a büntetőítélkezésben. - 2. Jelentés az 1967. évi pártoktatás tapasztalatairól és az 1968-69. évi előkészítésének feladatairól. - 3. Különfélék: párttagfelvételi kérelmek; Szilvási József pártfegyelmi ügye.
ti eljárás során ugy a terhelő, mint a nentő körülnényeket felderíteni a büntetést súlyosbító és enyhítő körülmények vizsgálata mellett. Ennek a jogszabályból is folyó kötelezettségnek a rendőri szervek eleget tesznek, bár a mentő vagy az enyhítő körülmények tisztázására, azok felderítésére, helytállóságára már nem fordítanak olyan súlyt, mint a tett bizonyítása körülményeinek feltárására. Még mindig dominál a tett bizonyításához szükséges adatok, bizonyítékok beszerzése, ami lényegében helyes is, de ugyanolyan vagy legalább is akkora munkasulyt kellene fordítani a mentő illetve az enyhítő körülményekre is. Ezen a téren még további erőfeszítéseket kell tennünk. Ami a védőknek a nyomozati eljárásbeni szerepüket illeti, a büntető eljárásjogunk biztosítja a védők számára a nyomozás befejezése után a nyomozás anyagának megtekintését és azt, amikor a terhelttel az eljáró nyonozó az eljárás anyagát ismerteti, ennél az eljárásnál jelen lehet és az anyag ismeretében észrevételeit megteheti, kérheti a nyomozati eljárás kiegészítését. Megállapításunk az, hogy a kirendelt védők ezzel a védői jogukkal nem élnek, ha és amennyiben meg is jelennek az iratismertetési eljárásnál jelenléte: formális. A meghatalmazott védőket már nagyobb aktivitás jellemzi, az iratok tanulmányozása részükről alaposabb és lényegesen szélesebbkörü, az egész nyomozati anyaggal kapcsolatos észrevételezésük is. A nyomozó hatóságok nem zárkóznék el a védői tevékenység elől, a védők szabadon gyakorolhatják védői feladataikat már a nyomozati eljárásban is, azonban az idegenkedés még nem oldódott fel eléggé és az ügyvédi karban él egy olyan szemlélet, melynek lényege: " majd a tárgyaláson". A fentebb elmondottak egyben megszabják a további feladatunkat is. A jogalkalmazó szerveknek ugy kell a törvényeket munkájuk során alkalmazniok, hogy a fennálló társadalmi viszonyok