MSZMP Eger Városi Bizottsága Végrehajtó bizottsági ülései (XXXV-29-3) 1965. november. 13.

197. ő. e. (7. doboz) • Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve • 1965. XI. 13. - Napirend: - 1. Az ipari bizottság jelentése az 1965. évi termelési tervek teljesítéséről, különös tekintettel az exporttervekre, a vállalati bér- és létszámgazdálkodás alakulásáról. - 2. Körzeti pártszervezetek szervezeti életéről jelentés.

Ez tulajdonképpen a Városi Tanács feladata volna, de ő nem fog­lalkozik ezzel a dologgal. Egyéb problémákban is van ugy, hogy meghallgatják a problémát, de nem intézkednek utánna. Valahogy egy kicsit lelkesebben kellene dolgozni az embereknek a Városi Tanácsnál. Tudjuk, hogy van sok olyan probléma, amin ők sem tud­nak segíteni, de ami, teljesithető és jogos legalább azt oldják meg ! Mert a dolgozók nézik, hogy mi tcrténik és igy értékelik a pártszervezet munkáját. Szeretnék még foglalkozni a KISZ és a Nőtanács kérdésével. Ná­lunk volt egy elég jó KISZ szervezet, amelyik azért szűnt meg, mert vissza kellett adni az üzemeknek a KISZ-eseket. Az a ta­pasztalatunk, hogy valahogy nem tudja az üzemi KISZ szervezet ugy összefogni a fiatalokat, mint a körzet. Ezzel is jó volna foglalkozni, hogy helyes-volt-e a körzeti KISZ szervezeteket megszüntetni. A nőtanács dolga, azt mondtuk nem kell körzeti nőtanács. Én vissza tudok emlékezni, hogy milyen hasznos munkát tudtak a körzetben végezni az asszonyok. Raboczki János Bár a jelentés pozitiven értékeli az I. Körzet munkáját, de én ugy gondolom, hogy hasznos lesz egy-két dologgal kiegészíteni. A körzet és az iskola közötti jó kapcsolat segítette az iskola munkáját. Én azt javaslom, hogy a szülői munkaközösségekkel és az iskolák­kal való kapcsolat tartását, és a nőtanács kérdését, ezeket mint fel a Hatot ismét kapják meg'^a körzetek. Deák Sándor Én még sokat nem tudok mondani, amióta engem megválasztottak még nem sokat csináltam. A meginduláshoz is segítséget kérek a VB­től. Az e héten lefolyt értekezletek alapján meg vannak az el­képzelések és ehhez kérek majd segítséget. Azonkívül van egy személyi problémám is amit meg kellene oldani. Én a benzinkútnál dolgozom a Lenin ut végén, olyan munkakörben amit a párttitkári funkcióval sehogyan sem tartok összeegyeztet­hetőnek. Ebben is kérném az elvtársak segitségét. Kácspr Jánosné elvtársnő összefoglalója; Nekem is az a véleményem, hogy ez a jelentés jól irja le, mert ténylegesen,ilyen helyzet van a^körzeti pártszervezetek terüle­tén. Az elvtársaknak igaza van, hogy a körzeti pártszervezetek munkáját egy kicsit elhanyagoltuk. Nem értjük eléggé ennek a jelentőségét, - talán ilyen is van. Ezt ugy tartottuk egy kicsit, hogy a 80 között a 4 körzet a kisebbik probléma. Itt olyan emberek vannak, akiktől sok munkát várni nem szabad, öreg, fáradt, beteg emberek, a másik része a tagságnak háziasz­szony, azért vannak otthon, mert kis gyermekeik vannak, ezektől sem várhatunk sokat. Próbáltuk a pártcsoportokat létrr-hozni,sok energiát fektettünk bele, de nem hozta meg a kívánt eredményt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom