MSZMP Eger Városi Bizottsága Végrehajtó bizottsági ülései (XXXV-29-3) 1964. október. 2.
170. ő. e. (6. doboz) • Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve • 1964. X. 2. - Napirend: - 1. A Tanárképző Főiskola pártszervezetének jelentése a végrehajtó bizottság 1963 áprilisi, a kollégiumokban folyó politikai nevelőmunkáról szóló határozata végrehajtásának tapasztalatairól. - 2. Tájékoztató jelentés az alapszervezetek 1964. évi gazdálkodásáról. Az 1965. évi költségvetés. - 3. Különfélék: párttagfelvételi kérelmek; Kovács Miklós, Molnár Irén és Balázs Mihály pártból való kizárása.
A Kun Béla kollégium diáktanácsa legutóbb azt a határozatot hozta, hogy a kintialté szaktárcáikat meglátogatják otthonukba, felnérik körülményeiket, hogy az évközben megüresedő kollégiumi helyekre a leginkább rászorulókat vegyék fel. A kollégium vezetőségének feladata, hogy a kollégisták munkaerkölcsét a főiskola céljainak megfelelően alakitsa. Épp ezért azokat a hallgatókat akik több tárgyból szereznek elégtelen osztályzatot kizárják a kollégiumból. Ez a tény maga is serkentően hat. Hozzájárult kollégistáink munkaerkölcsenek javulásához természetesen az uj ösztöndíjrendszer is. Kollégistáink igen szép eredménnyel tevékenykednek a különböző társadalmi munkák terén, de eredményes munkát végeznek a nyári építőtáborban is. Szívesen vállalták hallgatóink az uj kollégium épitésének társadalmi munkában való segítését is. Hiányosságként azt lehetne megemlíteni, hogy a kollégiumok belső területen kínálkozó társadalmi munkára alkalmas lehetőségeket még nem használtuk ki eléggé /kertek rendbetétele, udvar, gazdasági udvar szépítése, stb/. A szexuál-erkölcs vonatkozásában sem találunk lényegesebb problémát kollégiumainkban. Igaz ugyan, hogy fiataljaink életkoruk- " nál fogva a társ-, illetve élettárs keresésével is foglalkoznak, Az a tény is ismeretes, hogy ír - 5zményünkben a női hallgatók száma a férfiakéhoz viszonyítva igen magas, ennek ellenére nagyobb kilengése kitel nem találkozunk. Hogy ha mégis akad olyan hallgató aki kimaradozik, kifogás alá eső életet él, azt a közösség kizárja magából. Ezt a kollégiumok közössége köteles ség-szerűen teszi, hisz a főiskolások jó híréről van sző. Az etikai problémákkal szoros kapcsolatban van a társadalmi tulajdon megbecsülésének és védelmének kérdése is. Ezen a téren • e. még van kívánni való, bár a kollégiumok vezetői mindent elkövetnek annak érdekében, hogy hallgatóink megbecsüljék a reájuk bízott használati és berendezési tárgyakat. A diáktanácsok példaadőak ilyen vonatkozásban is, de ezen tul kötelességszerűen figyelmeztetik a fegyelmezetlenkedőket, illetve alkalmazzák a nevelés hatékonyabb eszközeit is. Kollégiumaink nagyon fontos feladatnak tekintik a kollektiviz musra való nevelés t, az uj embertípus kialakításának elősegitését is. Ennek elngedhetetlen feltétele a jó szobakollektivák kialakítása, melyek megléte nélkül nem lehetséges kollégiumi kollektívát' létrehozni. Ennek érdekében hoztuk létre a szobabizalmiak tanácsát, mellyel megbeszéltünk minden kollégiumot érintő problémát, beleértve a fegyelmi ügyeket is. Az a tags'zta latunk, hogy a szobatitkárok ily en mértékű bevonása a kollégium életének irányításába fokozza felelősségérzetüket a szobaközösségért végzett munkában. Az önkormányzat, a -kritika és önkritika helyes értelmezése és használata igen .sokat segit a közösségi ember nevelésében. Sok olyan szobakollektivónk van nó.-v aelynek tagjai a túlzsúfoltság ellenére is jól érzik magukat obajukban, a kollégiumban, szívesen segítenek társaiknak, megosztják velük örömüket, de gondjaikat is, mint egy nagy család igyekeznek egymáshoz alkalmazkodni.