MSZMP Eger Városi Bizottsága Végrehajtó bizottsági ülései (XXXV-29-3) 1963. november. 8.

150. ő. e. (5. doboz) • Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve • 1963. XI. 8. - Napirend: - 1. Jelentés a városi KISZ-bizottság és az alapszervezetek világnézeti és politikai nevelőmunkájáról. - 2. A tsz-pártszervezetek politikai megerősítése, a tsz-vezetőségek gazdasági szervező munkája. - 3. Különfélék: párttagfelvételi kérelmek; Lájer Miklósné pártból való kilépése; Eger Város Testnevelési és Sportszövetség (sic!) elnökségének tagjaira javaslat.

A bejáró tanulókkal a középiskolák vonatkozásában is nagyon sok baj van, pedig ez a tanulók 1/3-át teszi ki. Ez a réteg az,amely csaknem teljesen kiesik a nevelésből. A család nem igen tud fog­lalkozni vele. Ami nevelést kap azt csak a tanitási órán kapjs.. Egy része még az iskolai KISZ foglalkozáson sem tud ottlenni. Mi is tudunk nagyon sok problémáról, a legtöbb lógás is ebből adódik. Németh Tibor A KISZ Bizottság feltöltésével kapcsolatban az a helyzet, hogy én sem régen kerültem ide és bizonyos ismeretekre volt szükségem. A 15 státusz nem üres, ez be van töltve, de olyan problémák vannak hogy 35 évet betöltötte, vagy férjhezment és egyáltalán nem lehet rá számítani. Vagy vannak olyan dolgok, hogy a KISZ bizottság összetételének meg kell lenni statisztikai szempontból is stb. Ezzel én is egyet értek, csak először nekem is meg kellett ismer­ni az embereket, hogy kik azok, akiket be lehet vonni a munkába. Kovács Bertalan elvtárs összefoglalója: Az utolsó 2 év alatt a városban működő KISZ szervezetekben jelen­tős előrehaladás van létszám tekintetében is. Ez azt a követel­ményt tűzi a KISZ VB elé, hogy ezeknek az összefogása érdekében a KISZ VB minden egyes tagját foglalkoztassa. Különösen az üzemek tekintetében kellene valamit tenni, ezen belül is a kislétszámu szervezetek problémájára kellene valamilyen megoldást találni. Összevonásuk nem megoldható, mert más-más jellegűek a vállalatok de mégis azt kellene csinálni, hogy valamilyen módón megoldani a vezető személyek problémáját, mert egyik fék az, hogy nincs aki törődik velük. Nem volt szó a KISZ irányitó munkáról, tevékenységről. Jó lett vol na a nyári felmérés alapján a párt irányításáról is szólni. Az élet is azt tükrözi, hogy az iskolai jelleggü szervezeteknél KISZ élet van. Ami a KISZ munka fogyatékosságát jelenti az inkább az üzemeknél van, szerteágazóbb a munka, utaznak a munkások stb. Nemcsak az utóbuszon lehet, máshol is lehet találkozni kirivó pél­dákkal. A mi ifjúsági szervezetünknek ezzel is jobban kellene fog­lalkozni. Azzal, hogy a KISZ Bizottság ülésein 5o %-os a távolmaradás ezzel én sehogy sem vagyok kibékülve. Ez dupla munkát jelent a KISZ Bi­zottságnak. Ahogy én megnéztem a KISZ munkát kiderült, hogy a pártszervezetek közül néhány nem sokat törődik a KISZ munkával,de ha felhivjuk erre ezeknek az alapszervezeteknek a figyelmét biz­tos vagyok benne, hogy előre megyünk ebben a dologban. A társadalmi munkát illetően akár a Finomszerelvénygyár, akár a Hajtóműgyár fiataljai szívesen vállalnak társadalmi munkát és ez pozitiv jelen/ség. Ezt lehetne bővíteni, sokoldalúvá tenni. A vá­rosfejlesztésben sokat tehetnének a fiatalok. A párt oktatási tervébe bekerült a KISZ oktatási terve is. Nekem az a véleményem, ha nem is mentünk akkor nagyon mélyen bele, de ha ezt sikerül megoldani, akkor jelentősen mentünk előre. Nem Ír­ja a beszámoló, mert ez nem is volt téma, de itt azért meg kell említeni, hogy nagyon nagy gondot kell arra forditani, hogy ne legyen lemorzsolódás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom