MSZMP Eger Városi Bizottsága Végrehajtó bizottsági ülései (XXXV-29-3) 1960. január. 15.
57. ő. e. (2. doboz) • Végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyve • 1960. I. 15. - Napirend: - 1. Jelentés a tsz zárszámadások tapasztalatairól, az 1960. évi tervekről. - 2. Eger Város Tanácsának jelentése az általános iskolák oktató, nevelő munkájáról, a párt művelődéspolitikai irányelvei végrehajtásának tapasztalatairól. - 3. A VII. kongresszus határozatainak végrehajtásából adódó legidőszerűbb feladatok megvalósítása.
Ez nagyon fontos, mert ezek a gyerekek olyan helyzetben vannak, hogy a szüleik dolgoznak, s a legtöbb munkás, paraszt szülő Bem is tud segiteni a gyermekének, mert nem kapta meg azt a műveltséget, amit most a 8 osztály ad. Mégis meg kell oldanunk, mert a munkásosztály helyzetéről szóló határozat és az irányelvek is köteleznek bennünket arra, hogy javitsuk meg ezeknek az általános tanulmányi eredményeit. Vita folyt itt a Székfi Irénnel kapcsolatban. Nekem is az a véleményem, ami a Szolnoki elvtársnak. Ez az elvtársnő 1945-től párttag. Mi is hibásak vagyunk, hogy oda tettük igazgatónak. De most hogy néz ki a helyzet. Igazgatót csináltunk belőle, amikor nem való oda, és most amikor hibát követ el lecsukjuk, vagy elhelyezzük. Ez nem volna véleményem szerint helyes. Ha nem való igazgatónak le kell váltani, úe bírósági eljárásra semmi szükség. Nincs olyan sok pedagógus párttagunk, különösen olyan aki 45-től párttag. Az általános iskolai pártszervezet decentralizálásával kapcsolatban véleményem az, hogy nagyon alaposan meg kell ezt vizsgálni, nem e gyengitenénk azzal ezt a pártszervezetet, ha szétválasztanánk. Talán inkább ezt a meglévő pártszervezetet kell segiteni hogy jobb munkát végezzen. Dargai elvtárs mondja, hogy a templomokban hitoktatás folyik, de ez legális és nem lehet semmit tenni ellene. Véleményem szerint nem szabad ebbe olyan egyszerűen belenyugodni. Küldjünk el oda vala kit aki megnézi, hogy miféle hitoktatás ez, és ha illegális hitoktatás folyik, akkor bele tudunk szólni hivatalos uton. Ugyanakkor meg tudjuk azt is, hogy kik járnak és a szülőkkel is tudunk beszélni. Érdemes lenne gondolkodni azaon - nem tudom hogyan lehetne megoldani, erre nincs még kongrét javaslatom, talán a pedagógus pártszervezet tudna javaslatot adni - hogy megvalósítható lenne e, hogy iskoláink ban legyen konkrét elképzelés arra vonatkozólag, hogy milyen irányba nevelünk. Ezt az igazgatóknak kellene kimunkálni elsősorban. A történelemnél, ahol magától értetődő a következtetések levonása, a pedagógus dolgozza ki milyen következtetéseket vonjanak le. Ha ezt magától nem csinálja a pedagógusé- kötelezni kell rá, és ellenőrizni, hogy betartsa e. Véleményem szerint a felett sem lehet napirendre térni, hogy a pedagógusok templombajárnak. Magán ügye ez egyes embereknek, de nem magán ügye a padagógusnak, akinek viselkedése sokat jelent a gyermek nevelése szempotnjából. Pedagógus tantestületi üléseken véleményem szerint ezt nagyon keményen fel kell vetni. Ezek az emberek az állam alkalmazottai, nálunk a nevelést végzik, a következő társadalom arculatát adják. A pár.tbizottsági ülés beszámolóját, a felvetett kiegázit és ékkel a VB. jóváhagyta. Különfélék: Bakos József a városi tanács tagjának a VB. elfogadta.