MSZMP Eger Városi Bizottsága Pártbizottsági ülései (XXXV-29-2) 1988. szeptember. 23.
147. ő. e. (6. doboz) • Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve • 1988. IX. 23. - Napirend: - 1. Jelentés az MSZMP Eger Városi Bizottsága 1988. június 30-ai, a pártszervezetekkel folytatandó párbeszédre vonatkozó határozata végrehajtásának tapasztalatairól. - 2. Jelentés az ideológiai élet, a politikai tudatformáló munka tapasztalatairól. Javaslat az ideológiai munka fejlesztésének feladataira.
A pártapparátus összmunkaját kevésbé ismerik. Eger város és körzete nagyságát és az alapszervezetek számát figyelembe véve nem javasolják a létszám csökkentését. Az apparátuson belüli viszonylag gyakori kádercserét nem tartják jő gyakorlatnak, mivel ugy Ítélik meg, hogy az is visszaesést hozhat a területi pártmunkában. A városi PB megitélését illetően elhangzottak olyan kritikai megjegyzések is, mely szerint a PB jelen összetétele, felállása, alig ad reményt a megújulásra. A testületi tagok többsége - mint mondották elsősorban a beosztása révén és nem a rátér mettsége, alkalmassága alapján került be. Többségének se ideje, se módja, néhányuknak felkészültsége sincs a meggyőző, agitativ tevékenységre. A felvetett probléma megoldását abban látják, hogy legyenek a testületek tagjai a párt politikája iránt elkötelezettek, politikailag-, szakmailag jól felkészültek, és ami nem elhanyagolható, hogy rendelkezzenek agitativ erővel, a meggyőzés képességével. Mások a Pártbizottsági testület összetételére vonatkozóan azt kifogásolták, hogy az nem tükrözi a terület arculatát. Több "szakma" nincs jelen, viszonyt aránytalanul soknak tartják a pedagógusok részvételét. A városi VB testületi munkáját csak kevesen ismerik, következés képpen erről érdemi beszélgetés nem volt. Több helyen is foglalkoztak a VB megujitásával, s az összetétel re vonatkozóan javasolják a következőket: a. / A városi PB titkárai állandó meghivottként és ne mint választott testületi tagok vegyenek részt a VB munkájában. b. / A testületnek feltétlenül legyen egy vagy két gyakorló párttitkár is a tagja. c. / A jelenlegi 11 fős keretet lehetne 13-ra emelni, ami a testület arculatához jobban igazodó összetételt is segitené. A titkári értekezleteket fontosnak tartják. Elismeréssel szóltak azok rendszerességéről. Néhányan még többször is részt vennének ezen fórumon.