MSZMP Eger Városi Bizottsága Pártbizottsági ülései (XXXV-29-2) 1973. február. 27.
81. ő. e. (3. doboz) • Pártbizottsági ülés jegyzőkönyve • 1973. II. 27. - Napirend: - 1. Jelentés a város gazdaságának két éves fejlődéséről. Javaslat az 1973. évi fontosabb városi gazdaságpolitikai feladatokra a Központi Bizottság 1972. november 14-15-ei határozata alapján. - 2. Szóbeli jelentés a városi párt végrehajtó bizottság 1972. évi munkájáról. - 3. Javaslat a városi pártbizottság 1973. évi munkaprogramjára és az I. féléves munkatervre.
kisebb gazdasági egységekre kényszeritőleg hat. Meg kell keresni a tartalékok feltárásának lehetőségeit, és megfelelő szervezéssel hasznosítani azokat. A szövetkezeti demokrácia szélesítése fontos eszköze a kollektívák mozgósításának, zábga az eredményeknek. Kácsor Gábor elvtárs; A jelentésben foglalt pozitív tendenciák nem adhatnak okot túlzott elégedettségre, és vannak jaegativ jelenségek, amelyek mellett nem lehet szónélkül elmenni. A termelőszövetkezetek egyesítése igen nagy eredmény, megteremti az üzemszerű mezőgazdaság alapját. A munka azonban csak most indul. A tervek kialakításánál figyelembe kell venni a város ellátásának fejlesztését. Meg kell vizsgálni a parlag-területet, hasznosításának lehetőségét. Sebestyén András elvtárs; A termelőszövetkezeti egyesülés jelentősége a mezőgazdaság szocialista átszervezéséhez hasonló. 1973. történelmi dátum lesz a város mezőgazdaságának. Az egyesülést leginkább a közös gazdaságok egyenlőtlen fejlődése indokolta. Az uj szövetkezet vezetősége előtt igen nagy feladatok állnak. Most készülnek a tervek, amelyek figyelembe fogják venni a város ellátását is. A zöldség-gyümölcB ellátás és az állattenyésztés fejlesztése, valamint az üzletek és az elgondolt mini-vágóhid enyhíteni fog a gondokon. Legfontosabb a szőlő- és borkultúra ápolása, de ezek is fontos feladatok. 1200 hold nagyüzemi szőlő a tsz. fővagyona, ami a legmodernebb módszerek alkalmazását is lehetővé teszi és megköveteli. Bóka Sándor elvtárs; A két éves értékelés alapos és reális. Igen lényeges a szocialista munkaverseny és a munkaszervezés helyzetének megismerése. Saját példájukon keresztül elemezte a határozatok végrehajtásának módszerbeli problémáit. A párthatározatok és állami intézkedések egymáshoz képest időben eltolódtak, ezért végrehajtásuk során a gaadasági vezetés és a pártszervezet tevékenységének összhangját nehéz volt megteremteni. Kavesli a pártvezető szervezési ismereteit és továbbképzést tart szükségesnek.