Közművelődés - közoktatás; Együtt a tanulókért - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 31. (Debrecen, 2009)
Francz Vilmos: Helyismereti kaleidoszkóp változatok Hajdú-Bihar megyében
A társintézmények felkészítői is jeleznek aktuális témahangsúlyokat, de felkészítési forma- és módszerváltozások gazdagodást is. Az 1972-73-as tanévtől felkészülni már nemcsak az ajánlott szakirodalomból és a kommunikátor (ismeretterjesztő) szerepre is vállalkozó nevező csoportok előadásainak meghallgatásával, jegyzetelésével lehetett, hanem - mint az előbbi táblázatból is kitűnt - művelődési otthonban, TIT székházban, köztereinken, könyvtárban, múzeumban, levéltárban, művészeti intézményben megvalósított felkészítők keretében is. Az Idegenforgalmi Hivatal és a TIT városnéző sétára, intézmény- és üzemlátogatásra, művészeti alkotó műhelyek látogatására vitte a megmérettetésre is indulástól készülő tanulói közösségeket. Vagy pl. 1972-73-ban a Művész Mozi tárgyköreinkhez kapcsolódón „Debreceni Filmek Matinéja” címmel 62 alkalommal vetített: filmet, diát, maketteket, zenei és más auditív felvételeket vitt diákközönsége elé. Majd beállt e sorba a Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtára, meg a Városi Könyvtár Zenei Könyvtára, s hozzájuk hasonlóan a Déri Múzeum és részlegei kapcsolódó tárlataikkal, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár hasznosítási lehetőségeket is biztosító bemutató alkalmaival. A levéltári bemutatók a Vörös Hadsereg út (ma Piac utca) 20-ban Mervó Zoltánná a Kossuth u. 12-14-ben dr. Béres András levéltáros és munkatársai segítségével valósultak meg. Egy - a vendégek által - választott, előre megbeszélt témából, pl.: Debrecen kialakulása a 12. sz.- tói, fejlődését ábrázoló térképek Debrecen a Hunyadiak korában, Debrecen a céhes ipar városa, Debrecen szabad királyi város, Debrecen forradalmi hagyományai 1848-tól Debrecen a felszabaduláskor, s a város 1945-ös országra kiható eseményei Debrecen 1945-ös eseményeiben, az új élet megszervezésében, elindításában résztvevő személyiségek címeken előadást tartottak a levéltárosok. Előadásaikat szemléltették a náluk fellelhető irat-anyagokkal, majd a bejárható részlegeiket meg a kutatás terveit, módjait mutatták be. Ehhez hasonlóan járt el saját felkészítő programjain a Református Kollégium Levéltára, Nagyolvasója és Múzeuma, a Déri Múzeum kiállítási, tári, feldolgozói, kutatói részlegeinek bemutatásakor. Intézményeik bemutatására már 1974 őszén kisebb-nagyobb terjedelmű 60