Közművelődés - közoktatás; Együtt a tanulókért - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 31. (Debrecen, 2009)

Francz Vilmos: Tárgyidőszakunk (1970-1995) kiemelet téma csoportjai és a rájuk ható irányítói törekvések

Programmá vált, hogy neveljünk kreatív embereket. Az ember szemé­lyiségének kialakulásában hivatásszerűen segédkező szakmák jelesebb munkatársai jól látták: nemcsak az iskolai pedagógiai hozzáálláson múlik, hogy kibontakoznak-e az alkotó erők. Kibontakoztatásukhoz társadalmi méretű összefogásra van szükség, hiszen kreatív személyi­ségek ott találhatóak, ahol erőteljes tanítói egyéniségek munkálkodnak egymás munkáját is segítve.8 A kreativitás jellemzői pedig: állandó foglalkozás egy-egy problémával, fáradhatatlan szorgalom a szüksé­ges ismeretek gyűjtésében, az új dolgok (ismeretek, képességelemek) felismerésében, gyarapításában, továbbfejlesztésében, más területek­kel való szerves (dialektikus) összefüggésének meglátásában, kitartás a fejlesztés eszközrendszerének előteremtésében, a mindig aktuális elemek hasznosításra szervezésében (kéz közeibe helyezésében). Nem utolsó sorban pedig a pontos céllátás és annak rendszeres felfris­sítésére, aktuális megújítására való képesség. Hiszen a kreativitás a problémamegoldás során fejlődik, és kellően módosul is. Emberideálunk a mindenoldalúan fejlett személyiség (individuum) volt. Kialakulásának nyitja a társadalmi viszonyok fejlődése, gazda­godása. Hiszen csakis társadalmi tevékenységek során válhat az ember e kívánt személyiséggé. Ez a folyamat átfonja és átfogja az egyén teljes életét, annak minden szakaszát, színterét, fórumát. „... ez az elsajátítás nem más, mint saját, csak az emberre jellemző kultúrájának létrehozása mind a közvetlen anyagi-szellemi-termelési folyamatban, mind pedig azon kívül.”9 Szárnyra kapott a permanens művelődés, a tehetségesek szükséges ön- és közösségi fejlesztésének elvárása, programja. Az 1970-es évek má­sodik fele hatalmas vitákban, tanulmánykötetekben igyekezett megál­lapítani a XX-XXI század fordulójának szükséges műveltségképét. Középpontba a természet-tudományos és technikai műveltséget állítot­ták, néha még a humán műveltség rovására is.10 s Gáspár Kálmánná: Ismeretszerzés vagy alkotó magatartás /Köznevelés, 1970. 9. sz. 31. old. 9 Dr. Tóthpál József: A permanens művelődés és a közművelődés néhány kérdése /Módszertani Közlemények, 1976.1. sz., Szeged, Pedagógiai Főiskola/ 10 Marx György: Természettudományos műveltség /Műveltségkép az ezredfordulón, Kossuth K. 1980./ Győri György: Megszívatni az agyat az alkotó munka gyönyörűségével; beszélgetés Szentgyörgyi Albertiéi /(Győri György: Ember és műveltség; Gondolat K. 1976., 365-378.old./ 28

Next

/
Oldalképek
Tartalom