Közművelődés - közoktatás; Együtt a tanulókért - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 31. (Debrecen, 2009)

"Én egész népemet fogom..." - 4. Zsadányi Nagy Lajos: Útközben - együtt az emberekkel

Rendkívül nagy az utánpótlás. A mai fiatalok eleve magasabb szintről indulnak, mint a régiek - legtöbbször zenei alapképzéssel. Büszkén mondom: vannak olyan tanítványaim, követőim, akikkel meggondolnám, hogy ki merjek-e állni versenyezni. A sok citerás nem válhat a mozgalom kárára. A tehetségtelenek minden hangszertől elmaradnak, a tehetségesek viszont nem hagyják magukat félreállítani. A népzenei mozgalomban mindig a népdalkincset kell őriznünk, a tiszta hagyományt, amit örököltünk. Hogy miként őrizzük, az már más kérdés. E téren van a legtöbb vita, érv és ellenérv. Citerazenekarok valaha nem léteztek. A mostaniak a mai kor termékei, itt már nem elég azonban „ahogy jólesik” módon elverni a dallamot. Hagyományos citerázásról beszélnek egyesek. Ilyen nincs. A hangszeres zenében jobb vagy kevésbé jó technikai tudásról beszélhetünk, esetleg egyéni stílusról, de úgynevezett hagyományosságról nem. Az általam is nagyra tartott debreceni Kanczel János sem hagyományosan játszik, hanem úgy, ahogyan, de kitünően. S az utánpótlás ma nagy-nagy akarattal tanul. Iskolákban, együtteseket szervezve a népzene kultuszát tovább viszik. Példa erre a debreceni Délibáb együttes munkálkodása is.”

1978 december 10-én történt: Tompa László erdélyi színességgel beszélő előadóművész szavalóestjén. „Amikor felhangzott, de nem énekelve Szenczi Molnár Albert 79 zsoltára - Öröködbe Uram pogányok jöttek... - egy pici ősz hajú öregasszony halkan énekelni kezdte... A művész egy percre megállt, s könnyes szemmel hallgatta az akadozó emberi hangot, amelyet nagyon őszintének érzett. Majd hirtelen felcsapta a fejét, dacosan és keményen kezdte a verset: Illyés Gyula: Bartók. Döbbent volt a csend, még egy halk köhögés sem hallatszott, s amikor befejezte - kitört a taps.”

1973 decemberében szakolvasó klubot hoztunk létre és avattunk. A mentorai Zeke Laci bácsival, az akkori Tsz elnökével voltunk. „Dr. Horváth Sándor nyitotta meg. Ő akkor a Magyar Mezőgazdaság fő- szerkesztője volt. A megnyitó után a vendég az összegyűlt szakemberekkel vitázhatott a magyar mezőgazdaságról. írt az eseményről a lapjában is. Ma is szívesen emlékszem az alkalomra.”

Szívesen bemutatnék néhányat a „hadházi, téglási, bocskaikerti riportok, portrék, tudósítások” könyvfejezeteimből, mert emberi arcok villannak fel bennük is. És Hajdúhadház sokirányú nyitottságát, mesterségbeli gazdagságát, emberi élettérként való alkalmasságát is - múltra és jelenre figyelve - felmutatják. Sajnos terjedelmi okokból nem tehetem. Az írásomat fogadó könyv alaptartalma zárja ki őket. A helyi

261