Közművelődés - közoktatás; Együtt a tanulókért - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 31. (Debrecen, 2009)

"Én egész népemet fogom..." - 1. Dr. Tóth Béla: Negyven év: honismerettel az emberközpontú közművelődésért

lődni, mi lesz, hogy lesz ? Márciusban pedig elkezdődött a próbák időszaka. A visegrádi bajvívók és lovasok Cseke László és társaik minden évben újabb és újabb produkciókkal lepték meg a közönséget, Papp János színművész pedig, aki az „örökös” király szerepét tölti be a játékokon, már jó előre nyári programjába iktatta a részvételt Viseg- rádon. Mindannyiunk számára komoly veszteséget jelentett, amikor Turián György, a palotajátékok rendezője (előtte a nagyvázsonyi lovasnapok évtizedeken át volt rendezője) meghalt. A tovább lépésen is gondolkoztunk: szerettük volna bekapcsolni a Pilis hegységet történelmi emlékhelyeivel Pilisszentkereszttől egészen Esztergomig, és tervbe vettük a dunai vízi sportok felélesztését is. Az volt a tervünk, hogy a művelődési központon belül létrehozunk egy gazdasági munkaközösséget - C. Tóth János igazgatóhelyettes kolle­gámmal (akit Polgár község művelődési központ igazgatójaként már egyszer említettem, és amikor Szentendrére érkeztem, felkértem he­lyettesemnek) - amelyik működtette volna az egész palotajátékokat és a többi programot. Részben a gmk. gondolata miatt 1986-ra bizalom vesztésben részesültem, amelyet ki soha nem mondott senki, de nap mint nap érzékeltem a hétköznapokban. A szentendrei években is igyekeztem részt venni - mint látható volt eddig is - a honismereti munkában. Ezen túl a váci római katolikus egyházmegye levéltárában találtam csendet és elmélyülést biztosító munkát. Evekig jártam át Vácra minden szombaton és feldolgoztam a kézirattárat, amely az Országos Széchenyi Könyvtár kiadásában, az 1990-es évek elején meg is jelent. Ez is honismereti munka volt, hi­szen olyan forrás feltárás elvégzésére és közkinccsé tételére nyílt lehe­tőségem, amely mások, az utánam jövő érdeklődők, helytörténészek, történészek munkáját könnyítheti meg. 1987. január 1-jétől a Művelődési Minisztériumba kerültem dolgozni. A minisztériumban ismét nagy tervekkel láttam munkához. Alig, hogy megismerkedtem a tennivalókkal, ismét elkezdődött az országjárásom. Előadásokat tartottam a közművelődés lehetséges irányairól. Ekkor már újjá alakult a Népfőiskolái Társaság, és Sz. Tóth Jánossal, a Tár­saság vezetőjével hatalmas lehetőséget láttunk az összehangolható munkában. 1988-ban, a reformtörekvésekből a közművelődés sem maradhatott ki, a Közművelődési főosztályon elkészítettük a megúju­lás koncepcióját, amelyet 1988-ban vagy 1989-ben (?) egy békéscsa­bai konferencián az országos közművelődési tanácskozás elé tártunk, majd meg is jelentettünk az Állam és Igazgatás című folyóiratban, 237

Next

/
Oldalképek
Tartalom