Nagy Pál: Képes Krónika a magyar útilevelek, útlevelek három évszázados múltjából (1661-2000) - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 29. (Debrecen, 2006)

lyítő mesterlegények utazásához külön nyilvántartó könyvet írtak elő. A Vándorló Könyvvel kapcsolatos hatósági jogkört a már idézett ügyosztály gyakorolta. Az ország határain működő katonai vagy kamarai hatóságok a külföldre utazókról jegyzéket vezettek, amelyet negyedévenként megküldték a helytartótanácshoz, ami azt a kancelláriához továbbította. A Magyarországon útlevél nélkül tartózkodó külföldi állampolgárok kiutasítási ügyei is ide tartoztak. Királyi engedélyre volt szükség az ország végleges elhagyásához, de III. Károly 1725-ben kelt királyi rendelettel már minden külföldre (az örökös tartományokon túli) utazást királyi engedélyhez kötötte. E rendeletet 1742-ben - a helytartótanács kezdeményezésére - Mária Terézia újfent kihirdette. A helytartótanács azonban ezeket a szabályokat elsősorban a protestánsokkal szemben alkalmazta. Egy 1769-ben kiadott utasítás külön megemlíti, hogy a külföldi egyetemre készülő protestáns ifjak kérvényeit a helytartótanács terjessze fel a királynak. A protestáns diákokkal szembeni nagyfokú diszkriminációt jól jellemzi, hogy 1756-tól kezdve a külföldről hazatérő protestánsoknak, megérkezésük után jelentkezni kellett a helytartótanácsnál. (A mai kutatók a levéltárakban talált dokumentumokban nyomon követhetik, hogy 1743 és 1779 között a magyarországi protestánsok mely egyetemeket látogattak Németországban, Svájcban, Belgiumban és Hollandiában.) 1725-ben, az útlevélkötelezettség bevezetésével, majd az 1742-beli útlevélkiadási korlátozásokkal a protestáns ifjak külhonba utazását nagymértékben megnehezítették. Változást jelentett az, amikor 1791-ben II. Lipót felhatalmazta a helytartótanácsot, hogy a külföldre készülő protestáns diákok részére az útlevelet kiadhassák. Az útlevél történetének fontos lépcsője volt az 1783-ban II. József által létrehozott ügyosztályok működése. Az 1784. október 7-én keltezett Benigna kimondta, hogy Bécs mintájára a budai helyhatóság fennhatósága alatt működik az ország rendőrsége. 1785. december 20-án részletes intézkedés született arról, hogy Budán, Pesten és Pozsonyban egyaránt be kell tartani a bécsi rendszert. Ennek megfelelően kiemelt feladat, hogy a „kóbor" idegenek „elsődlegesen" megfigyelendők. A városok kapuinál álljanak őrök, kérjenek igazoló iratot az utazóktól. (Passuale 1786. január 20.) Az előírás megköveteli az utazó pontos személyleírását. A „passuale"(útiokmány) azért szükséges, mert lehetővé teszi az állam szempontjai szerint veszélyes emberek kiszűrését. Az ellenőrzés a vármegyék dolga, feladata. Az útlevélügyeket a rendőri ügyosztály intézte. Az ország határain belüli mozgáshoz szükséges útlevelek kiadása a főszolgabíró, az örökös tartományokba érvényes úti okmányok kiadása pedig az alispán hatáskörébe tartozott. A külföldre szóló útleveleket a helytartótanács vagy a kancellária adhatta ki, amely az eljárás során előzetes információt kért az illetékes törvényható-