Vármegyék és szabad kerületek 1-2. - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 27. (Debrecen, 2001)
Tringli István: Megyék a középkori Magyarországon
Vármegyék és szabad kerületek 29 Honnan származott a 13. század elején a nemességgé még nem is formálódott birtokosok csoport-szolidaritása? Hogy a várjobbágyok megyebélieknek tartották magukat, az természetes, de miféle közösség fűzte a megyéhez a Kehidán ítélkező szervienseket? Természetesen rögtön rávághatjuk, hogy mindnyájan Zala megye határai közt éltek, birtokaik azt csak néhányuk esetében lépte át. Csakhogy birtokaik ügyében nem Zala megye ispánja ítélt felettük, hogy magukat megyebélieknek vagy egy megye összes nemesének tartsák, ahhoz ennél sokkal erősebb kötődésre volt szükség. A közös hadakozás volt az a „közösségi élmény”, ami a közösségi tudatot létrehozta. A „királyi megye” ispánja ugyanis nemcsak a várszervezet népeinek parancsnoka volt, hanem a megye határain belül élő összes hadakozó szabadé.30 Hadakozásuk némileg másként történt mint a hadra fogott várnépeké és a várjobbágyoké. Nekik elvileg csak a határokon belül kellett saját költségükön hadra kelniük, azon túl a király pénzén; hasonló szabály Európa szinte összes országában ismert volt. A valóságban ezt a szabályt az uralkodók rendszeresen megszegték; akárcsak Európa más országaiban. A fentiekből két dolog is következik. Nem indokolt sem „másik” sem „nemzetségi Magyarországról” beszélni, ennek képviselői a megyéhez tartoztak, magukat a megyéhez tartozónak vallották, csak a kapcsolatuk és ennek megfelelően tudatuk más volt, mint a várszervezet tagjaié. Az „X megye összes nemesei” kifejezés megjelenése aligha jelentette az universitas fogalom megyei alkalmazását, sokkal inkább a korábbi „megyebéli” fogalom továbbélését és tartalmilag némileg fejlettebb változatát. Az új típusú megye kialakulásának két útja volt. Az egyik - ez volt a zökkenőmentesebb - a meglevő vármegyékből vezetett át úgy, hogy a megye kettős jellege eltűnt. A várispánság megszűnt, a vármegye maradt. A vármegye nélküli várispánságok ebben a folyamatban nem játszottak szerepet, ezek néhány évtized alatt elenyésztek. A királyi várszervezet felbomlása az 1270-es években kezdődött el és az 1320-as években fejeződött be. A felbomlásban legfontosabb szerep a királyi adománypolitikának jutott. Az uralkodók mindig is adományoztak, ám a 11-12. században elsősorban saját birtokaikból, az ud30 Zsoldos Attila: A királyi várszervezet és a tatárjárás. Hadtörténelmi Közlemények 1991. A kérdés irodalmát összefoglalja: Borosy András: A „nemzetségi Magyarország’^ királyi és a várispánságok hadakozó népelemei. In Szabó István emlékkönyv szerk: Rácz István Debrecen, 1998.
