Vármegyék és szabad kerületek 1-2. - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 27. (Debrecen, 2001)
Bagi Gábor: Kísérletek a magyarországi szabadparaszti fejlődés fő irányainak meghatározására, különösképp a XVII-XIX. században
Vármegyék és szabad kerületek 191 Az első csoportba a jászkunokat és a hajdúkat sorolhatjuk, illetve talán a székelyeket az 1760-as évekig. Közülük a székelység társadalmi fejlődése a XII-XIII. századtól többé-kevésbé folyamatosnak mondható. A szabad székelység három rétegre tagolódásával, a székely jobbágyság és nemesség kialakulásával, számbeli erősödésével kapcsolatban számos tanulmány, publikáció ismert, így ennek bizonyításával itt nem foglalkozunk.23 A jászok és kunok esetében a XVI. század elejére egy sajátos „feudalizálódás” ugyancsak megfigyelhető, amikor egyes szállás-, majd székkapitányok már kísérleteket tesznek a közrendű szabadok alávetésére.24 Ezt a folyamatot azonban a török hódítás teljesen visszavetette, s ezt követően a jászkun parasztság az 1745-ös redempcióig, a privilegizált státus visszaszerzéséig jogilag - a nemesítetteket nem számítva - homogénnek tekinthető. A redempcióval létrejött társadalmi tagolódás - a birtokos redemptusság illetve a birtoktalan irredemptusok megjelenése - egy újabb, kései igazodási kísérletet indított el a feudalizmus országos rendszere felé, amely alapvető célkitűzéseiben, lépéseiben egyezett a XVII. században kialakult Hajdúságéval. Mindkét területen megfigyelhető a birtokos rétegek nemesítésének igénye (különösen az 1790-es években), majd e kísérlet bukása után a birtokosság jogi státusának a nemességhez való közelítése. A végső állomást e folyamatban a privilégiumokban foglalt nemesi jogoknak és kötelezettségeknek (nemesi felkelésnek) a birtokosok számára való biztosítása, s a jobbágyi kötelezettsé- geknek(rendszeres katonaállítás, hadiadó fizetése) birtoktalanokra történő áthárítása jelenti. Ez már részint az 1830-as évekre esik, s ez magyarázza az újabb kudarcot is.25 23 A székelység esetében ugyanakkor alapvető problémának tűnik, hogy ezek nem a magyarországi, hanem az erdélyi rendiségbe tagozódtak be, annak egy igen sajátos, speciális szerkezetébe. Emiatt talán nem is teljesen illik bele ebbe a csoportosításba, ennek eldöntése, s pontosítása azonban későbbi kutatások feladata. 24 24. KringM., 1932. 39-58., 168-195.; Mályusz E„ 1939. 258-291. és 385-448. 25 25. Bagi G., 1995. 58-66. A jászkunok és a hajdúk esetében hasonlóságként szokták említeni, hogy eredetileg mindkét népelem nemesített volt. A hajdúk Bocskai általi nemesítése nem vitatható, újabban azonban az 1279. évi kun törvény hitelességével kapcsolatban Berend Nóra komoly fenntartásokkal élt. Tekintettel arra, hogy az 1790-es években a jászkunok épp erre hivatkozva próbálták elérni országos nemesként való elismertetésüket, a kérdés még nem tekinthető lezártnak. Lásd: A Jászkunság kutatása, 2000. A kiskunfélegyházi konferencia anyaga. Megjelenés alatt. Ugyanakkor Litvániában és Ukrajnában is ismertek olyan tatár nemesek, akik jogaikkal csak korlátozottan élhettek vallásuk miatt. S. Hüppe, 1894.
