Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Ölveti Gábor: Debreceni változások az 1848-as törvények hatására
67 küldöttségének ámbár ./. alatt köztudomást szerző próba tétel után tett 2. ./. alatti hivatalos tudósítása által kérelmünk alaposságáról vékaként meg győzettetett, és ugyan azon hó 22-n pótlólag bemutatott felvilágosításunkba elő sorolt terheltetésünk tekinteteiből kérésünk intézkedést igénylő méltánylását által látta, sőt ez alkalommal a küldöttség egyik tagfa által százados jogaink letiporására irányzott alattomos bújtogatással a marha hús mérésnek ez idő szerinti ár mellett leendő elvállalására Írásbeli ajánlattal fel késztetett sertés vágó hentes társulaüiak szabadalmunk sérelmével mesterségünk folytatását meg engedvén, mint a 3. ./. alattiakból nyilván kitűnik, midőn ezen velünk örökös ellenszenvei viseltetett Hentes Czéh bújtogatás mellett gondatlanúl tett ajánlatának káros következményét siralmasan tapasztalta, s minden agyarkodása mellett is, noha mi tehettségünkhöz képest mindennapi vágással elő segítettük, a község szükségét még sem tudta kellőleg fedezni, e vállalat alúlli felmentéséért esengő kérelem, úgy az érdekelt bújtogató küldöttségi tag Nagy Mihály újjabbi működése mellett hetvenöt lakos által alá íratott panasztétel folytán, ugyan azon hó 26-9 * 11 tartott köz gyűlés a marha húsnak szabadon s minden ár szabály nélküli mérhetését minden kire kiterjeszté, - miáltal bennünket a 4. ./. alattiak szerint nem csak kizárólagos jogúnktól, s igy tanúit mesterségünktől, és azáltal élelmünk egyedüli keresése módjától, hanem még vágó csordánk járásáúl eddig bírt legelőnktől is meg fosztott. Ekkor legméltóbb elkeseredésünk közt ide 5. ./. alatt eredetben csatolt folyamodványunk szerint mi, kik nem nyerészkedés vágyból, hanem a közjónak szivünkön hordozása tekintetiből bizonyos kárunkal ajánlván meg a hús fontonként 14. xr. legalsóbb ár mellett eddig csak általunk tellyesített rendes mérését ezentúl is minden hátramaradás nélkül folytatni, csak hogy jogaink kizárólagos gyakorlatába törvényesen légyünk vissza helyheztetvék, bár a kontárok által csak öszve marczoglott és nem ízlésen mért mindenféle hús árúlásból köz elégületlenség, s ezenn folyamodványbeli példa szerint tapasztalt veszélyes vissza élés származott is, még sem nyertünk méltánylást és esedezésünk meg halgatása szerinti vigasztalást. Miknél fogva az elő terjesztettek vóltakénti megvizsgálása mellett, az 1554:11. t. ez. által eddig szentül meg tartandott 1821. év Nov. 30-n is meg erőssített, és városúnk Leopold királytól nyert szabadalmával elválhatatlan kapcsolatban lévő kiválcságolt jogaink szabados gyakorlatában bennünket vissza helyheztetni, és kiváltságolt levelünk sérelmére az 1713. évi 108. t. ez. által országosan törvényesített város szabadalmának ezen rendelete: „neminique in prajudicium societatislanionum loci, macella pro came vendenda tenere licitum esto” törvény ellenes meg rontásával felszabadított henteseket, s egyéb városi lakosokat mesterségünk folytatásától magas hatalma szerint adandó hathatós rendelkezése által eltiltani a leg méllyebb alázattal kérjük, kegyeibe ajánlott legnagyobb tisztelettel lévén, Belügy Minister Úrnak alázatos szolgái Sz. k. Debreczen városban lakó kiválcságolt Mészáros Mesterek. HBML IV. A. 1011/m. 123. d. 169/1848. Tisztázat. Szemere Bertalan belügyminiszternek címzett kérvény. 9. Debrecen, 1848. március 19. A 13 pont megtárgyalása Debreczen Város Tanácsa és választott közönsége szerencsés hivatalosan értesíteni a’ magyar nemzetet, hogy midőn az országgyűlési követeitől folyó 1848-dik évi martius 17-kén sebespostával érkezett, ’s a’ bécsi és országgyűlési közbenjött eseményeket magában foglaló tudósítás felett tanácskozandó, mai napon martius 19-kén d. e. 10 órakor a’ tanácskozási nagyobb teremben nyilvános rendkívüli közgyűlést kívánt volna tartani: akkoron a’ város minden rendű lakosai a’ gyűlés kitűzött ideje előtt, már egypár órával előbb a’ városház’ udvarán és piaczán ezrenként öszveseregelvén, és a’ nemzeti újság czímű lappal szétküldött pesti 12 pontok felett értekezvén, a’ köz-gyülés megnyitásakor a’ tanácsterembe annak tökéletes megteltéig begyültek, és a’ kint maradtak nevében is kinyilatkoztatták, hogy ők bizodalommal vannak elöljáróikhoz, és ezentúl a’ nyilvánosan tartandó bármily gyűlésekben befolyási jogot nem igényelnek, hanem csak mint halgatók fognak azokban megjelenni; de most e’ mainapi tanácskozásokba befolyni, s’ a’ pesti 12 pontokat tárgyaltami komoly elhatározott akaratuk. Azértis elébb ugyan a’ felhívott követi tudósítás, azután pedig a’ pesti 12 pontok felolvastattak, mellyek következők: 1. Sajtó szabadság a’ censura eltörlésével. 2. Felelős ministerium Buda-Pesten.