Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Korompai Gáborné: A szabadságharc emléke a XIX. századi debreceni hírlapokban
Az elkövetkező években az aradi vértanukra való emlékezés hasonló módon történt, jóllehet a nemzeti gyásznap más tartalommal való felruházására a kísérletek folytatódtak. 1868-ban e napon részletes tudósítás olvasható Ferenc József névnapjának megünnepléséről és Deák Ferenc felköszöntéséről. Az aradi vértanúkra való emlékezés hangja is jellemző: „Nem akarjuk azon irtózatos korszak és a múltak rémes képeit és emlékeit megújítani ... Mi e helyett inkább azt óhajtjuk, hogy azon események intő és tanító például szolgáljanak ...”2'3 Telegdi Kovách László konzervatív liberális szellemisége meghatározta lapja jellegét, mint a kiegyezés művének loyalis ellenzéke a képviselőház baloldalának szimpatizánsaként továbbra is napirenden tartotta 1848-49 hagyományait, de idő múlásával egyre szűkszavúbban. A kiegyezés felgyorsította Debrecenben is a polgári kezdeményezésekből szerveződő egyletek alakulását, amelyek nem annyira politikai, mint társadalmi, gazdasági, kulturális és urbanizációs szempontból váltak jelentősekké. A pozitív változások hatása a helyi sajtó-életben is jelentkezett. 1869 júniusában megjelent a város első politikai napilapja, a „Debreczen”, amely néhány év múlva hivatalosan is a debreceni baloldali párt közlönye lett.28 29 Első szerkesztője a szabadság hitre bukása után életre hívott Csokonai Lapok egyik alapítója, a helyi sajtóban azóta is folyamatosan jelen lévő Oláh Károly. A Debreczen a változó körülmények között, későbbi szerkesztői alatt is kitartott szabadelv, függetlenségi programja mellett, ennek szellemében küzdött a delegációk és a közös minisztériumok megszüntetéséért, a pénz- és hadügyek önállóságáért, a kereskedelem függetlenségéért. Mind ezekkel a kérdésekkel, mind az országgyűlésen tárgyalt egyéb témákkal kapcsolatos reflexióinak alapja, érvelésének kiindulási pontja a 48-as eszmék voltak. Nem csak a napi politikával foglalkozó vezércikkek, hanem egyéb publicisztikai közlemények is gyakran idézték annak az időszaknak a történéseit, különösen az 1870-es években, amikor egyre sürgetőbben vetődött fel az egykori honvédek helyzetének enyhítése. 1870. március 12-én Kerekes József főjegyző intézett felhívást a város polgárságához a szabadságharc katonáinak segélyezésére. Ez az ügy éveken át napirenden maradt, s a nagyrészt társadalmi összefogással létrehozott alapból megindultak a juttatások. Korábban egyszer, az Alföldi Hírlap 1868. március 19-i száma közölt névsort azokról az egykori debreceni közvitézekről, altisztekről és főhadnagyokról, akik a honvédsegély- ző alapból részesültek. A felelősségteljesen gondolkodó kortársak világosan látták, hogy az esetenkénti segélyezés nem helyettesíti az intézményes gondoskodást. A Debreczen egy vezércikke a nemzet adósságaként elemezte ezt a kérdést: „Húsz év után ... ha azok, kik egykor éles késsel jártak a nemzet szíve körül, arany szalagokkal immár lebilincselvén s ártalmatlanokká tétetvén, hát azok a bajnokok, kik a közös anyáért, a hazáért szálltak síkra, mikor kapják meg végre erkölcsi elismerésöket... Mikor jő el az az idő, midőn a honvéd nem lesz kénytelen az irgalom keserves falatán rágódni, s hontalanul bujdosni saját szülőföldjén, különösen akkor, midőn a nemzetnek kettős adósságlevelét mutathatja fel, s a nemzeti becsületszó beváltását sürgethetné ... E kettős adósság: a hazafiúi önfeláldozás méltánylása, erkölcsi megjutalma- zása, a másik: anyagi segélyezés - országos alapból! ... Az 1848 -49-i szabadságharc bajnokai lassanként eltűnnek az élők sorából.”30 A honvédsegélyezés ügyét márciusban tárgyalta az országgyűlés, de az ellenzék javaslatát nem szavazták meg. „Hiba volt tőlünk ... feltenni a mostani többségről és a kormányról, hogy a volt honvédeknek oly készségesen fogja megszavazni a segélyt, mint amilyen készséggel szavazta meg a múlt országgyűlés többsége azoknak a nyugdíját, kik ellenünk harcoltak, s a hazánk határaira ellenséget vezettek. A kormánypárt logikája szerint ezeket megilleti a törvénybe iktatott országos segély, de a 48-as nyomorék honvédeket nem! A szabadságharc csonka bajnokait, özvegyeit és árváikat a kormánypárt logikája a kö- nyöradományok bizonytalan ... filléreire utasítja” - olvasható a március 23-i számban.31 A témához kapcsolódó további cikkekből az a tanulság vonható le, hogy ez a társadalmat erősen foglalkoztató kérdés a hivatalos politikának neuralgikus pontja volt, a dualizmus alakuló rendszere nehezen talált megfelelő megoldást a szabadságharcos hagyományok kezelésére. A nemzeti emlékezés napjainak megünneplését már nem tiltották, most már az alkalmakra írott tikkeltben nyíltan lehetett beszélni arról, hogy „... voltak idők, mikor villogó szuronyok állták el a temetőkhöz vezető utat, hogy tömegesen ne zarándokolhassanak a hősök nyugvó poraihoz. A tanuló ifjúság mégis kiszivárgott láthatatlan utakon. Mindnyájan ott voltak. Ott volt az ifjúság, és a polgárok csoportosultak körülötte, sokszor hangod sem volt szabad kibocsátani ott az imádkozásra kész ajkakról. Némán állt mindenki, a gondolat összefűzte a lelkeket.32 ______________323 2 8 Napi Hírek. = Alföldi Hírlap, 1868. okt. 6. 29 Ember Ernő: A debreceni időszaki sajtó, 1867-1900. II. rész. = A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Könyvtárának Évkönyve, 1956. 86-142.1. j0 A magyar nemzet kettős adóssága. = Debreczen, 1870. márc. 17. 31 Nagy György: A kormánypárt logikája. = Debreczen, 1870. márc. 23. 32 A március 15-i ünnepély. = Debreczen, 1870. márc. 16.
