Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Korompai Balázs: Széll János volt honvédfőhadnagy emlékiratai a szabadságharcból. Történeti naptár
298 így folyának bor között vígan folyának nem napjaink már sőt nem is oraja soknak hanem perczeink, midőn a cselekvés pillanata elkövetkezett ki állottonk szokott hellyünkre a főpiaczra, hol az egész zászló csapat felállittatott mintegy egy és két óra között azomban még jó sokáig állottunk néma csendben állomásunkon midőn a jobb szárny halk léptekkel kezdett mozogni, s vonulni a templom melletti uttczán kifelé a Városról, egészen más irányban mint a múlt éjjel, mert őket csak a vár felöl lengedező s é szerint kedvező szellőktől elkapott hangok susogása s itt ott öszve koczanó fegyverek csattanása gyanittatá, követőnk lépteiket lassú menetbe mi is, szoruló kebleinkből hangot felhatni nem érezvén míg nem nehány fertálynyi menet után megálla ( 376 ) podánk, s halál csend terült el körüllöttünk, míg távolaiból csapat vonulás neszét hozá vissza a lenge szellő, ismét haladtunk álomszerüleg, s megállapodva úgy vélénk mintha ujjainkkal érnénk a Várnak barna sötét falait s úgy volt kissé ismét megállapodánk s hallott a sánczon járó őr kiáltása figyelénk nem reánk é, de az őrszó körül hangzott oldala felöli Mikalaka felöli erőss orditás veszett hangját ragadá a Vár terén keresztül az emelkedő reggeli szellő, mire a Várbeliek felébredvén tüstént riadó hangzott ki a Vár kebeléből, mi talpra állitá a beszorult népséget - ezalatt azomban a mi óldalunkon hol a fő támadó erő vólt, mert amaz csak jó formán azért történt hogy a Várbeliek figyelme odafordittassék s ezen oldalról elvonassék - lassanként vonult befele a katonaság a Vár külső sánczain készített hidakon keresztül a belső sánczok felé, melynek ( 377 ) dobogó hangja kísértetiesen hangzott nekünk még kívül állóknak fülébe midőn a Békési önkénytesek kiknek velünk egy szerep jutott a támadásban a Vár sanczain már befele nyomuló honvédeket ellenségnek vélvén elkezdett a sötétbe össze vissza tüzelni, melyeknek golyói közibünk is sűrűén hullottak úgy hogy mélyen kellett a földre szegezni magamat, hogy a körülöttem fütyölö gojók sértését kikerüljem, mit lecsilapitani csak nehezen lehetett, annyival is inkább mivel a mieink meg vissza tüzelni kezdtek, s igy irtozatos lett a zűrzavar, a mely mindaddig tartott míg a csapat vonulás rendjén a sor mi reánk s a Békésiekre került, a midőn a Vár külső sánczán levő hídon átvonulva egy mély völgybe a Várt köritő sáncz külső árkaiba találánk magunkat a hol már a többiek egy része vala, ezen árokba a Vár belső ( 378 ) s már kőfalból nem mint a külső földből. - álló bástya falakhoz, a mellyek a sáncz árokra néző kazamata ablakokkal s lórésekkel voltak ellátva. Számos hosszú s a bástyafala tetejéig felerő lajtorják vóltak támasztva a mellyeken mint az éji sötétbe kivenni lehetett, egymásután lappángva lépdeltek felfele Honvédeink s utána a Békési önkéntesek s azután mi, a nélkül hogy még eddig észrevétettünk vólna vagy a vártól reánk lövés történt volna mert a Mikalaka felölli szinleges támadás egészen magára vonta a Várbeliek figyelmét. Azomban a fentebb leirtt tévesztésből eredett zavar hangja s a fegyverek ropogása ezen oldalrul is figyelmessé tette a Várbelieket, mint szinte az is hogy a fegyverek ropogása meghallása után az uj aradi - várba vezető töltés melletti ( 379 ) fogadó előtt álló zenekar - azt gondolta a zaj keletkezete s fegyverek ropogásakor hogy már a Vár kezünkbe esett v / vagy / hogy be vettük elkezdett Nemzeti indulót huzni, - mindezek tehát a külömben is éber ellenség figyelmét felköltvén egész erejével ezen óldalra rontott, akkor midőn már a mieink közzül a Várbástya falaira sokan felhágtak s ottan nehány örökét örökre elnémitottak. a nagyobb rész pedig a falakhoz támasztott lajtorjákon lassan haladott felfelé sokan a feljutáshoz már közel állván, míg a mi csapatunk a kicsinált menetrend szerént csak most indult meg felfele s még alig 10-12 lépcsőt hagyott hátra maga után midőn az ellenség egész erővel megtámadva bennünket, részint eröss puskatüzzel lövöldözve a lajtorjákon végig vonulo emberekre, részint fegyverszurásokkal veté lefelé ( 380 ) lefelé a feljutáshoz közelítőket, részint pedig kész gránátokkal pusztitá a földön állókat, mi iszonyú zavart és lármát idézett elő, s megkezdődött mind két oldalról a heves tüzelés bár mi kevésbé árthatánk a bent lévőknek, de mind a mellett is hullottak a németek lefelé a bástyáról, részint a gojóktol, részint pedig hosszú nyelű horgokkal rángatván le őket a magasan állók, sőt szerencsére a bástyafokra feljutott egyének is kik közt vólt maga Máriássy is a vezér. - s több leginkább várból kiszökött vén katonák mindnyájan kiszabadultak, s a lajtorjákon vissza leszállottak, vagyis leszorítanak, a midőn a felsőbbek az alsóbbakat taszítván lefelé,egymás után hullottunk alá a lajtorjákról a Vár sánczaiba s az ott lévő térdigérő posványos ( 381 ) vizekbe, - a midőn az ellenség mind felölröl puskákkal és agyukkal és gránátokkal, mind a kazamatak ablakaiból a löréseken keresztül iszonyúan pusztítani kezdett bennünket, annyival is inkább mivel már a derülő hajnal fényben jól szélyel látni lehetett, mire nézve nekünk azonnal vissza vonulást parancsolt a Vezér sebes léptekbe s egyenként szét széledezve. azomban még hátra vólt a kimenekvés a sáncz árkaiból a külső sánczokon keresztül, a mi felette nagy veszélyei vólt egybeköttetve mivel a keresztül vezető hídon okvetetlen összekellett csoportosulni, mit az ellenség már jól beláthatva irtózatos tüzelést kezdett az átvetett fahidra ( 382 ) mely igen sok átkelőt szét tiprott megnem magát a hidat is semmivé tette, miáltal nagy része a legénységnek
