Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Szabadi István: Révész Imre (1826-1881). Napló, igehirdetések, levelezés
_______________________________________________________________________263 magamtól. Úgyhogy tántorogva a háta mögött levő nyergen keresztül esett! - Szerencsére az affér vége felé, a zajra odaérkezett Baksy D. Őrmester sőt a napos főhadnagy ltnródy is, az első sárospataki főiskolai jöbarátom és amint a huszárokhoz lépéskor rábeszéléskor ígérte - pártfogóm; a főhadnagy is mindig valami megmagyarázhatatlan emberies jóindulatot tanúsított irántam... Kérdezték, hogy mi történik itt?... Én hímezés hámozás nélkül elmondtam, hivatkozva azonban főzőedénytársaimra mint tanukra, akik szégyenkezve önzőtettükért, mellettem bizonyítottak s így Imródy a részeg standárfirert a zászló alá parancsolta s engem hasonló kihágástól óvakodásra intett, de külön büntetésre nem állított; pedig a zászlótartó őrmesteri rangot viselő s így feljebb valóm volt; de Imródy főhadnagy ismeretes durvaságát és gyakori részeg voltát imputálva - nem szolgáltatott neki ellenem várható és bizony ha bekövetkezik, rám nézve szigorú elégtételt. Baksy őrmester az affér elmúltával félrekérte a főhadnagyot odahívott engem is, ismertette vele az én helyzetemet, hogy én Baján mint sebesült alvadász a transzportházba kerülvén, honvédőrmesteri ranggal Kmetty brigádjába utaltatásomat nem fogadván el, az ő hívására léptem be a nádorhuszárokhoz csak ideiglenesen, amíg a vadászokat feltalálom; most mivel ő is tudja, mert hallotta, hogy itt vannak a vadászok s éppen az én századom is, kérte a főhadnagyot, hogy mert az ezredes nem volt ott, vezessen raportra az őrnagyhoz s bocsásson el engem a huszárok kötelékéből... lova bár a bontzidorfi attakban megsérült, de most már lehetőleg kigyógyult s majdnem egyedül van ez a ló hátfeltörés nélkül s több ló, mint ember hullván el, van aki lovát átvegye, sőt kapva-kapván rajta, - a főhadnagy hajlott az őrmester információjára s felköttetvén kardomat vezetett az őrnagy elé; - az őrnagy - valami icses rác nevű volt előtt előadta kérésemet, de ez nem bocsátott el. Visszatérve nagy szomorúan a repportból, Baksy Imródy főhadnagy által helybenhagyva azt tanácsolta, hogy menjek mindjárt a vadászokhoz, öltözzek fel vadász ruhába s fegyverbe, hozassam magam után huszárruhámat, kardomat - úgy álljak az őrnagy elé, mint aki feltalálta a vadászokat a hozzájuk való visszatérésemet - bevégeztem!... Úgy lön!... Mentem a markotányosné által mutatott nagy körtefához; ott voltak a társzekerek; kiválasztották számomra a megfelelő vadász-atillát, a kolerában meghalt Opris fővadász, a rezerv ruhák közt ott levő atillájáról lefejtették a fővadászi hat fehér sráfot, a markotányosnék azonnal felvarrták az én atillám gallérjára, kravatnim felső szélére tisztafehér szegélyt öltöttek, ott sérületlenül levő borjúmból tiszta inget-gatyát s egy finom bársony mellényt vettek elő, új vadászcsizmát kifényesítve s én felöltöztem régen nem érzett tisztába s hozzám álló ruhába, a gazdátlan fegyverek közül kiválasztottam a már kijavított stuccomat, az azon véresen ott rozsdálló vágószuronyomat, hamuval hamar kicsiszolták; fekete derékszíjamat, tölténytartómat, zöldbojtos zsinóromat feladták tollas vadászkalapot tettek a fejemre - fővadásszá öltöztettek; még étellel is jól tartottak s aztán Kovács vadász felszedte rongyos rajthoznimat, huszár risztungomat s hozta utánam. Mikor a huszárokhoz értem - elbámultak átvedlésemen, de nem tartóztathatva most sem meg magukat a gúnyolódó kedélyességtől, kérdezték tőlem: „Te vagy a t....s s...ü?” én mint látjátok - a rongy huszárból helyre fővadásszá lettem!!... Talán most ők is cseréltek volna velem. De hátravolt még a bevégzése - az őrnagynál!... Baksy őrmesternek s imrődy főhadnagynak beszámoltam a lóval, ló és legény risztunggal - átvették... kértem az ezredes vagy az őrnagy elé való vezetésemet... Mégis csak az őrnagy volt kint. Előtte megállva önérzetes vadászfeszbe: jelentem tisztelettel őrnagy uram! - azzá lettem, ami voltam honvédvadász; beszámoltam Baksy őrmester és Imródy főhadnagy uraknak ló és mindenféle risztunggal... megköszönöm, hogy mint gyarló huszár iránt elnézéssel viseltettek, mint vadász elememben leszek és derekasabban megfelelhetek haza iránti kötelességemnek!!... Az őrnagy csodálkozó tekintetet vetett reám, gondolkozni látszott, mitévő legyen?... de a körülötte levők arcából is azt olvashatta le, hogy jobb ennek így lenni!... „Jól van! Fordulj, indulj” vezényelte: - elbocsátott. S én még különösen Imródy főhadnagynak s Baksy őrmesternek, hálás köszönetemet a standárfirernek bocsánatkérésemet, bajtársaimnak szíves bajtársi köszöntésemet fejeztem ki jó lovamat megöleltem, megcsókoltam s a nádorhuszároktól végképp eltávoztam. Vadász!... ismét vadász vagyok!!... Lelkem e tudatban fenn repdesett. A kisérő vadásszal rögtön elvezetettem magam oda, ahol századunk van. Ez a város túlsó nyugati oldalán a Temes bal partján, de már sorakozva rendbe állott az egész sereg a maradvánnyal. Volt még a századból ott 35 vadász egyetlen
