Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Szabadi István: Révész Imre (1826-1881). Napló, igehirdetések, levelezés
253 ban állják ki a lovas rohamot, de ez csak pár századnak sikerült. A távolabb levő csoportokat a támadó lovas túlerő széttörte, megsemmisítette. Itt esett el Sípos főhadnagy, aki a csatárlánc jobbszárnyat és Heil Márton pedig mint a balszárnyat vezető tiszt. A mi osztályunk nem vett részt a lemesi csatáriáncban, hanem másik két osztály képezte azt, s megtizedeltetett. A megmaradtak visszavonulása is nagyon veszélyes lett az által, hogy a Hernád a hátuk mögött volt. A visszavonulást még inkább gátolta, hogy csak nyakig gázolva jöhettek át rajta a vadászok, s ezután összeverődjenek azért, hogy az idejében visszavonult fősereget követhessék. A fősereg megmentésére hát a vadászok szolgáltak áldozatul. A különösen nagyszámú lovastámadásokat felfogva, ha nagy veszteséggel is, de megfeleltek rendeltetésüknek. Kassáról is tovább szállítottak minket - a Hernád völgyön át - Miskolcig. Mikor Forrón étkeztetni leszállítottak a szekérről, az ott levő báró Luzsénszky kormánybiztos szólíttatott magához egy két csövű puskás polgárkinézésű emberrel. Az ő puskája nem egymás mellett, hanem egymás fölött álló szerkezettel bírt, amilyet én azelőtt nem láttam, s igen megcsudáltam, mert amint megmutatta, amikor az egyik csőből kilövetett, akkor a kakas felhúzásával rögtön a másik - még ki nem lőtt - fordult felül. O - mint elmonda - a muszkák elől Bánfáról kiszökött, s ott volt a mi klysoi ütközetünkben, látta az én ottani viselkedésemet, megsebesülésemet, majd elbeszélte a kormánybiztosnak, aki azért hívatott, mert látni kívánt. Gyaníthatőlag nagyítva adta elő neki hősködésemet, de annyi bizonyos, hogy a kormánybiztos nagyon leereszkedőleg, nyájasan, kézfogással és vállamat megveregetve fogadott, majd két pengőforinttal meg is ajándékozott. Ekkor pedig már a magyar hadsereg Kassa tájékán volt. Nem ereszkedett csatába többé ezen a vonalon Miskolcig, illetve - a Görgeyvel való egyesülés után - Gesztelyig. Talán azért, mert a kolera kiütött a muszka seregben? Ez volt-e az oka a csatározás elmaradásának? De hát a magyar hadseregben is megtörtén ez! Hiszen az éppen előbb említett Forrón is meghaltak a mi századunkból - Makkosi és Opris fővadászok -. Opris, aki az én Zborói rossz ómenem volt, valamint Sípos főhadnagy eszköze. Miskolcon éjjeleztünk, s itt be is kötöztek, de folyton szállítottak tovább Gyöngyösön és Hatvanon át Gödöllőre, ahol mindenütt megújították sebkötésünket, az utóbbi helyen éppen a Grassalkovics kastélyban - mely most magyar királyi tulajdon - volt a kórház. Ennek, amint mondták, ha ugyan aki monda nem hazudik, éppen a Mária Teréziát látott nagy fehér termében volt a bekötöztetésünk. Innen aztán Budapestre vittek, s az Üllői úti nagy kaszárnyában raktak le minket. Itt én olyan osztályba jutottam, melyben osztrák sebesülteket ápoltak, de már lábadoztak, s a betegápolók is osztrák katonák voltak. Ilyen idegenszerű nép közt jól fogom-e érezni magam? Jól éreztem! A sebesültek respektáltak. A betegápolót is sikerült leköteleznem azzal - mivel én már annyira gyógyultnak tartottam magamat, így az azelőtt még nem látott Pestet és Budát is bejárhatónak gondoltam -, hogy kértem a kórház igazgatójától kimehetési engedélyt. Mert nem adott, magam kíséreltem meg a kimenést a kapun, ahol az alabárdos pesti polgárok telejésítették az őrszolgálatot. Felöltöztem generális szürke vadász atillámba - amelyen megvoltak ugyan még a golyók ütötte lyukak s rajtavoltak még a vérnyomok is, de azok alig szembetűnő nagyságúak, emezek pedig elszáradva s kidörzsölve alig láthatók -, feltettem kakastollforgós kalapomat, lehetőleg helyreállítva a klysói pikagomb ütés okozta roggyanásából, s így mentem merészen a kapunak. Az alabárdos polgárok, nemcsak hogy fel nem tartóztattak, hanem még mintha valami fiók generális volnék, tisztelegve állottak, míg kimentem előttük. Az orvos vizsgálatától nem kellett tartanom, mert ő a szemléjét és a bekötözéseket reggeli 8 órára elvégezte. Az orvos egész jóindulattal rám bízta, hogy ha kérem, egész porciós étkezést ír fel a táblámra, mely a következőkből állott: a reggeli köménymaglevesből pirított zsemlyeaprítással, délre főzelék és rajta egy részlet a pecsenyéből, uzsonnára húslében főzött grízlevesből s egész napra egy kenyércipóból; vagy ha kell, fél porciót rendel, mely az egész részlettől abban különbözött, hogy egész napra egy zsemlyecipó s délre főzelék helyett párolt aszalt szilvára helyezett részletpecsenyéből állott. Én ez utóbbit választottam. Csak este szándékoztam visszajönni - s jöttem is -, a reggeli köménymaglevest elfogyasztottam, de az ebédet s uzsonnát átutaltam a betegápolónak, s csak a déli szilvát s rajta a részletpecsenyét kértem, hogy részemre megtartsa, ezért engem a betegápoló osztrák katona egy nagylelkű magyar gavallérnak tartott. Dehogy jelentet volna hát föl, hogy én reggeli 9 órától egész napon át a városban kalandoztam. Kevés pénzem volt, mert Eperjesről Pestre szállíttatásunk alatt lehnungot faszoltunk, amellett a báró Luzsénszky kormánybiztostól kapott 2 pengőforintom is megvolt, s az úton napjában egyszer meg is étkeztettek, itt pedig az a reggeli leves és estére az ebédről eltelt szilva és pecsenye a zsemlye cipóval az én étvágyamnak nem sok kívánni valót hagyott, ezért kielégítettem a kaszárnyával átellenben levő hentesboltban vett egy zsemlyével és szafaládéval. Bejárkálhattam Pestet, megbámulhattam minden nevezetességét. Láttam a pesti oldalon a várból tett rombolásokat, felmentem a várba, s ott az ostrom
