Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)

Szabadi István: Révész Imre (1826-1881). Napló, igehirdetések, levelezés

____________________________________________________________________235.

hangzott, s mennem kellett. (Ezt az órát megtartottam, s a bártfai szorosban történt megsebesülésemkor, a második lövés ezt az órát találta el, amelyet bal mellényzsebemben hordtam. A golyó szétzúzta ugyan az órát, de irányától eltérítette úgy, hogy keresztül ment ugyan rajtam a golyó, de kijjebb, mint irányozva volt, s nemesebb belrészeket nem sértett. Úgy látszik, hogy így életem megmentője lett, s kártyaszerencsémet felülmúlta az életszerencse. Sorsjáték!)

Az idő csakugyan éjfélre járt. A válaszsürgöny azonban nem volt készen. E helyett a következő rendeletet kaptam: "Most menni fog a városházához és a jegyzőnél fog aludni, s reggel ott készen áll a fogat az ön számára. Kísérni fogja a tábort Donnára, s megérkezése után jelentkezzék!" Sötét volt az éj, de a jegyző egy csákányossal ott volt, s én mentem velük. Ételre italra szükségem nem volt, inkább lenyugodni óhajtottam, ami meg is történt, de előbb a jegyző egy ott levő osztrák vértre hívta fel figyelmemet. Nem azért, mintha vértet még sohasem láttam volna, de annak a vágásnak ritkaságáért, ami azon volt, amit egy Miklós-huszár remekelt, a mezőkövesdi attakban. Már nem tudom, hogy a kápolnai csatát megelőzve-e, vagy azt követve-e, de egy vágással átszelte a mellvasat úgy, hogy az a vágás megölte a vértest is. Az összecsapásból az életben maradt osztrákok elfutottak. A hátrahagyott halottak össze- szedésekor az elföldelendőkről leoldozott vértek közül ezt az egyet, mint ritkaságok gyűjteményébe valót vitték be, s őrizték meg a városháza tanácstermében. így mondta ezt nekem a jegyző. Ott van még ma is, vagy a fegyverletétel után elkobozták? Nem tudom, de Mezőkövesden lehetnek, még most is élő emberek -akkor még gyermekek, most aggastyánok -, akik látták ezt a vértet, vagy tudják hova lett.

Reggel a számomra csakugyan készenálló fogaton haladtam én is a sereg után Dormándra. Megérkezve jelentkeztem Görgeynél, aki egy földesúri házban volt megszállva, s várakozásra utasított. Ez a várakozás bizony nem volt valami kellemes. Görgey gárdája - a magas termetű tót gránátosok - között ácsorogva, akik a műveltségnek ugyan nagyon alacsony fokán álltak, és az udvariasság követelménye szerinti vendéglátásról fogalmuk sem volt, mert bár a maguk katona igényükhöz képest elég jól étkeztek, de sem magukhoz nem hívtak, sem nem nyújtottak nekem valami ehetőséget, s étlen-szomjan várakoztam arra, hogy mikor szólítanak már be Görgeyhez.

Ez végre négy óra elteltével megtörtént. Az ebédlő teremben Görgey társaságában - úgy látszik - rendes szokás szerint sok főtiszt volt. Kártyázással töltötték ebéd utáni idejüket, maga Görgey is, de aki beléptemkor rögtön felállt, s mintha ismeretes lett volna gránátosai udvarias jellemével, első kérdése volt hozzám: "Evett-e valamit? - Nem!" - válaszomra megkérdezte segédtisztjét, a már ismeretes Kökényesdyt: "Feri! maradt-e valami? Ha igen, add oda a futárnak." S csakugyan egy mellékasztalhoz ülteteve, úgy fegyveresen elfogyasztottam az elébem tett maradék pecsenyét, s reá a hozzáadott mintegy messzelyes pohár bort, amit minden nagy kínálás nélkül megittam, s felállva Görgey kezembe adta a már készen levő nagy sürgönyt, egyszersmind megismertette velem a reám néző kötelességeket. "A sürgönynek holnap este nyolc órakor - ha törik, ha szakad - Debrecenben a hadügyminisztériumnál kell lennie, ha azon az úton megy vissza, amelyen jött - Miskolc-Tokaj felé -, útja minden kockáztatás nélkül végezhető, de a távolság miatt éjjel-nappal menve is, a fogatváltással beállható késedelmet is számításba véve, alig érhet a minisztériumba esteli 8 órára. A sürgönynek pedig ekkorra átadva kell ott lennie, és ez Poroszlő-Tiszafüred felé megtörténhet. Ezen az úton azonban két ellenséges hadvonal közt kell mennie. A magyar hadvonal Bessenyőn túl, balra az úttól letérve és eltávolodva a Tiszafüredi hídfőre, az osztrák hadvonal pedig az úttól jobbra kihúzva, a poroszlói (tiszanánai?) sóháznál a Tiszára támaszkodik, melytől csak egy vadászpuska lőtávolságnyira visz az út a két hadvonal közt fekvő Poroszlóra, s onnan a most alig-alig járt úton át a tiszafüredi hídfőhöz, ahol a felégetett hidak helyett most a fenyőszálakból készült hevenyészett hidak állnak. Tehát oly út áll előtte, melyen az elfogatás eshetőségének lesz kitéve, de ezen az úton holnap a sürgöny estveli 8 órára Debrecenben a hadügyminisztériumnál lehet, ahol lennie kell. Hát melyik utat választja?" - "Én csak a lehetőséggel kínálkozó utat választhatom, s az élet-halál eshetősége mellett is rövidebb a Tiszafüred felé vezető út." - "Jól van! Ez esetben a szekér tele legyen szalmával, s ha az ellenség által elfogatással lesz szemben, akkor a sürgönyt a szalma közé dugja, a szalmát pedig felgyújtja, s aztán jöjjön, ami jönni fog! Elfogják talán, s halállal fog lakolni, de katona-halállal. Ez az eshetőség számára mindenütt és bármikor készen áll! Van-e gyújtó szere?" - "Nincs!" - "Feri, adj a futárnak egy pakli gyufát! El van-e látva pénzzel?" - "El! Még a hadügyminisztérium által, ahol 200 pengőforintot előlegeztek, amint útlevelemre is fel van írva s ezen kívül szükség esetére fel vagyok hatalmazva, hogy az utamba eső térparancsnokságtól pénzt vehessek fel." - "Jól van! De hát Feri, adj a futárnak az én pénztáramból az útlevelére feljegyzés nélkül 50 pengőforintot." Ez is megtörténvén, Görgfey "Indulj!" szavára kijöttem, de a segédtiszt - Kökényesdy kikísért s egy leveket adott át, majdnem könnyezve kérvén arra, hogy Debrecenben adjam fel postára szülőinek.