Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Szabadi István: Révész Imre (1826-1881). Napló, igehirdetések, levelezés
232 Amíg csak ideiglenes altisztek voltunk, addig csak közlegényi zsoldot kaptunk: 12 pengőkrajcárt; amikor aztán megtörtént a kinevezésünk rendes alvadásszá: 24 pengőkrajcár lett (közlegényé 12, őrvezetőé 18, őrmesteré vagyis fővadászé 30 pengőkrajcár, vagyis fél pengőforint, mert a forint akkor 60 krajcár volt). Nagy és megkülönböztető összeg ez a honvédek 8 pengőkrajcán és így tovább növekvő zsold- jához képest, pedig mi még a tábori életben ingyen hús és borrészletre is érdemesítve voltunk. Nem is vallottunk mi szükséget rendes viszonyok között, mivel ha kvártélyon voltunk, még ha szegény is volt a kvártélyt adó gazdánk, igyekezet a magáéból ebéddel, vacsorával ellátni. Az öt naponként faszolt lehnung tehát majdnem felesleges lett volna, s bizony azt könnyelműen is tékozoltuk el, azt az elvet követve: ma élünk holnap meghalunk, s ha meghalunk, akkor nem érünk rá. Debrecenben a gyakorlat mellett különféle helyi szolgálatokat végeztünk, de várta-szolgálattal nem terheltek. Futárszolgálat A mi osztályunk a térparancsnokságnál tartott fennállóan két alvadászt futári szolgálatra. Egyik nap az első, második nap a második század adta azt, s a mi 2-ik századunknál az egyik rendesen alkalmazott alvadász én voltam, ha a hadügyminisztérium által valahová kiküldetve távol nem voltunk. Ilyen kiküldetés azonban gyakran történt, aminek mi nem voltunk ellenségei, mert a futári szolgálatban létei, ha csak a térparancsnokságnál kellett is tölteni a napot, dupla lehnunggal járt, még inkább a kiküldetésben, amikor a vorspann pénzből is szépen lehetett megtakarítani, mert négy lovas előfogatra voltunk jogosítva, de ha lehetett csak két lovast használtunk s négy lovast nyugtatványoztattunk. Ez az élelmesség nem volt ugyan valami nagy egyenesség, de a községi elöljárók inkább hajlandók voltak négy lovas vorspannról nyugtatványozni, de csak kettőt adni, mint a mindenütt és mindenkor nem is kapható négy lovast előállítani, vagy két gazdát fogatni össze. Úgy tekintettük tehát ezt, mintha ez a községi elöljárókra s a népre is előnyös engedékenység volna. Az a négy lovas előfogat a magyar alföldi rossz utak miatt volt előirányozva. A rossz utakon, mivel sebes járásra voltunk utalva, az előíráshoz alkalmazkodni kényszerülve is lettünk volna, de hát az én futári szolgálataim, amelyek a februári és márciusi hónapokban, az 1849 száraz fagyos telén a rossz sáros utakat még az alföldön is csak hírből tette ismerté. Ilyen küldetésem volt Balmazújvárosra éjjel és szekéren. Asbóth alezredesnek 100.000 pengőforint értékű bankópénzt szállítottam egy ládában egyedül. Amikor a százas csomagokba rakott kisebb és nagyobb értékű bankjegyekkel neki elszámoltam, még ő is sokallta a bátorságot az én vállalkozásomban, de csodálkozott a minisztérium irántam való bizalmán is. Akkor azonban még nem volt "panama", egyet ismertünk csak: a haza érdekét! Másik küldetésem Nagykállóban volt, ahová kórházi pokrócokat szállítottam. Ehhez nem kellett nagy felelősség. Harmadik küldetésem Nyíregyházára szólt, ahová a lengyel lovaslégió parancsnokának vittem sürgönyt, hogy vonuljanak be Debrecenbe, s onnan szálljanak táborba. Nyíregyháza még akkor olyan volt, mint egy nagy falu, még a piacon is földszintes, alacsony, ódon nem ritkán nádas házak voltak. Egy ilyenbe szállásolva találtam a légió parancsnokát (Tworznicki?). A légió tisztjei mind nála voltak a ház tágas, de alacsony termében. Mikor a parancsnok a sürgönyt felnyitotta, s megtudták a körülötte csoportosult tisztek azt, hogy mi van benne, örömükben ugráltak, majd a padlást verték a fejükkel. Engem, aki nekik ezt az örömöt vittem, öleltek, majd agyon csókoltak, megtraktáltak, mely persze csak addig tartott, míg a parancsnok a válaszsürgönyt elkészítette, s én azonnal visszatértem Debrecenbe, Ez örömöt szülő, s örömöt adó terhes felelősség nélküli út volt. Negyedik, de már valóban nehéz és nagy felelősséggel terhelt utam Görgeyhez vezetett. A hadügyminisztérium nagy sürgönyének címirata ez volt: "Görgey altábornagynak Tokaj, vagy ahol található." Mert Görgey kijött ugyan már a felső-magyarországi Selmecbánya vidéki csapdából, és a Szepesség és Guyon branyiszkói csodálatos győzelme után kijöhetett Eperjesre, és Kassán át a zord hegyvidékről a szabadabb mozgást engedő területre. A hadügyminisztérium sem tudta azonban biztossággal, hogy hol van és mit akar. E sürgöny éppen az ő hollétéről, további tervei céljáról akart bizonyosságot szerezni, vagy talán tervet és minden bizonnyal rangemelést is közölt vele. Én a hadügyminisztériumnál a bizonytalan távolságú és időtartamú útra 200 pengőforintot kaptam készpénzben, de a közbenső térparancsnokságoknál a netalán még szükséges pénz felvételére felhatalmazást is, amely útlevelemre volt vezetve, és szigorú meghagyást a községi bíráknak, hogy részemre a kívánt négyes előfogatot nagy felelősség
