Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Szabadi István: Révész Imre (1826-1881). Napló, igehirdetések, levelezés
229 megelégedésüket. Az irodában töltött nappalt követő este rendszerint a következők társaságában telt el: a református egyház akadémikus rektora - Dienes Balázs (később nagydobosi lelkész) az ő segédtanítója - Bart ha Ignác szeretett unokatestvérem (meghalt 1849 őszén tüdővészben) - s Asztalos György segédlelkész (ez utóbbi még most is él mint nagykárolyi rendes lelkész és nyugalmazott esperes, s már akkor is az volt, és ma is híres szónok a vármegyei gyűléseken). Rajtunk kívül azonban megjelent ott több megyei képviselő és vidéki református pap is, különösen Kézy Sándor (akkor kaplonyi, később jármi, majd magyargéresi pap, ahol meg is halt) és Bajza István (akkor kismajtényi később gencsi lelkész, ahol meg is halt), akik csaknem mindennap bejöttek Nagykárolyba. Mohón olvastuk a debreceni politikai lapokat, hogy tájékozódva legyünk az országgyűlésen és a hazában történtek felől. Szomorú új év virradt ránk az 1849. évet megújító január elsejével, de azokban a lapokban olvasott dolgok nemhogy lohasztották volna az én ismert vágyakozásomat, sőt inkább növelték. Az "Alföld" című politikai napilapban megjelent Petőfi újévi verse, ami pedig egészen extázisba hozott, és az újra meg újra olvasás szinte tomboló lelkesedést keltett mindnyájunkban, amelyet én megtanulva nem is felejtettem el soha. Nem olvastam ezt a verset Petőfi később megjelent költői összes munkái között, de emlékezésből azok számára, akik netalán nem ismerik, ide leírom: Megérte ezt az évet is, Megérte a magyar haza; A vészes égen beborult, De nem esett le csillaga. Meg van vagdalva, vérzik a kezünk. De azért még elbírja fegyverünk, S amerre vág Ott hagyja fájó vérnyomát. Ott hagyja fájó vérnyomát, Haramja, csorda, képeden! Hogy majd az ítéletnapon E bélyeg vádolód legyen, Vádolód az Isten színe előtt, És gyújtsa rettentő haragra őt, Te ellened. Kik ránk veszett fogad fened! De mi az ítélet nekünk? Ha lesz is az sokára lesz! És a mi több és a mi fő - Az isten könyörületes. Még majd kegyelmet adna nékik ő... Ne várakozzunk! E vérengző Kutyák felett Tartsunk magunk ítéletet! Tartsunk oly vértéletet, Hogy elborzadjon a világ; Majd addig szórjuk rájuk a Szörnyű halálos nyavalyát Amíg hírmondónak marad csak egy Ki majd otthon reszketve mondja meg, Hogy jaj neki, Ki a magyart nem tiszteli! Nekünk most az Isten kevés, Mert ő nem eléggé kemény; Hozzád imádkozom, pokol! Az új esztendő reggelén;
