Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Szabadi István: Révész Imre (1826-1881). Napló, igehirdetések, levelezés
224 Bartha Mór (1831-1912) Onéletirat (részlet) Bartha Mór 1831-ben született Fehérgyarmaton. 1841-1848 között sáropataki diák - előbb a gimnáziumban, majd a telológián - , részt vesz a szabadságharcban, annak bukása után a Debreceni Református Kollégiumban fejezi be főiskolai tanulmányait és szerzi meg a református lelkészi oklevelet. Előbb Máramarosszigeten és Szatmárnémetiben középiskolai vallásoktató lelkész, utána gyülekezeti lelkész Fiilesden (1859-71), Szamossályiban (1871-80), Mikolán (1880-90), Apán (1891-95), Gacsályon "(1900-1912). Igehirdetői munkássága mellett politikai publicisztikája is jelentős, 1898-1900 között a Debreczen című napilap szerkesztője (fél évig Ady Endre főnöke). Terjedelmes „Önéletiratát” a gacsályi református egyházközség egyik anyakönyvének üresen maradt oldalaira kezdte el előbb írni, majd ereje fogytán segédlelkészének diktálni, s ezt a munkát haláláig folytatta (a kézirat szerkesztetlen, gyakran központozás nélküli, tagolatlan, több száz oldalon át megszakítatlan, egybefolyó írásképet mutat, most kiadásra kerülő formáját nagy mértékben a szövegközlő adta meg). Az anyakönyv a az 1940-es évek végén került a Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltárába (jelzete: TtREL 1.145.a.). A dési ütközet Az év [1848] októberében az erdélyi oláh lázadók ellenében, amely lázadás azonban Szatmár vármegye Kővárvidékével szomszédos oláhlakta vidékre is átcsapott, elindították a Szatmár megyei gyalog- és lovasönkénteseket a gyalog- és lovas-nemzetőrszázadokkal együtt Dés felé. Én kértem a matolcsi század kapitányát Luby Zsigmondot, hogy vigyen el magával legalább "századírnoki" minőségben. Megtette. Szabó Lend, szintén fehérgyarmati születésű kortársam magához vett egy tanulóbarátommal együtt, aki itt és Sárospatakon is tanulótársam volt, és felruházva mindkettőnket "századírnoki" hangzatos címmel elindultunk, nem nagyon hosszúra szabott napi menetekben, a szintén lázadásban levő Kővárvidéken át Dés felé. A vonulás terhes volt ugyan, mert a korán zorddá lett október utói és november elei éjszakákat az ellenséges indulatú oláh falukon kívül táborozva kellett töltenünk. Tüzelő fa és bőséges koszt volt ugyan, mert Luby százados "more nobile" társzekerekkel és kitűnő szakácsnőjével felszerelve utazott. A nagy tüzek testünk elejét nagyon is pirították, de a hátunk mégis didergett, és a hevenyészet szalmakunyhók sem nyújtottak enyhítő menedéket. Sokat szenvedtünk. Ám a hazaszeretet tüze, a nemzet védelme iránti lelkesedés és az ifjú erő megtartottak épségben, s felvonultunk Désre, sőt mi még ezen is túl Désaknára, nagy reményben és bizalomban, hiszen voltunk vagy 16000-en s volt 2 üteg ágyúnk is, a lázadó oláhok pedig alig voltak számba vehetők,. Az ellenség vezére, Urbán ezredes parancsnoksága alatt talán csak mintegy 4000 granicsár gyalog, és valami chevaux-legen könnyű lovas állt. Persze nálunk meg a nemzetőrök majdnem mind lándzsával voltak felfegyverezve, és bár életerős magyarok voltak, de harcot nem próbált, s otthon családot hátrahagyott apák. A jobban felszerelt csapatok száma közöttünk kétségtelenül számbelileg is hátrányban állott az Urbánéinál. Hajói emlékszem november 10-e volt a nap. A mi parancsnokunk Katona Miklós, személyére rokonszenves, tőrőlmetszett magyar, de óvatosság tekintetében, s nem lehetetlen, hogy katonai képzetségben is talán nagyon fogyatékos volt, mivel Désig felvonulásunk minden nehézség nélkül történt, aminek következtében a mi nemzetőri táblabíró századosainkkal egyetemben el is bizakodott, s a "magnum áldomások"-nak hódolt. így történhetett meg, hogy Urbán támadása, mintha égből pottyant volna, váratlanul történt, és úgyszólván készületlenül találta a nagyobb számban lévő magyarokat. Mi - a matolcsi század - Désaknára voltunk helyezve, mely sóakna helyiség, Déshez gyalog mintegy fél órányira van. Előző napon vonultunk oda, hol sótiszteknél kaptunk kvártélyt, én nevezetesen Gacsályi Lajos hadnaggyal, egy szásznemzetiségű praeceptornál. Szécsi I. (nevelő volt Darócon a Gulácsy fiuk mellett, s a matolcsi századhoz, melyhez tartozott Fülpösdaróc is, önkéntesen csatlakozott) és Szabó Lend egy Veres Samu nevű, székely származású ellenőrnél kapott elhelyezést. A mi szállásunk a szásznál elég kényelmes lett volna ugyan, de a székely ellenőr, valamint felesége, és ennek testvére Anikó, annyira nagy magyar szívességgel látták a szomszédban barátainkat, és mivel a két tiszt lakása egy épületben volt, s csak a folyosó elrekesztése választotta el a két lakást egymástól, az ebéd utáni mulatozás zaja is áthallatszott hozzánk, így a székely gazda meghívásának elfogadása részünkről nem is került valami nagy megerőltetésbe. Átmentünk, s nemcsak az estét, hanem az egész éjszakát is a szíves
