Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben
benneteket fiúk! 197 Ha felénk közeledett, vagy közellétét észrevettük leginkább Bem kíséretében: akkor áhítattal bámultuk őt s átölelő szeretettel néztük csodás egyéniségét. Szerettük volna megszólítani, de nem mertük. - Nem a rangkülönbség, hanem felérhetetlen szellemi fensőbbsége miatt. Ha megláttuk: akkor rágyújtottunk egy- egy hazafias dalára. A "Tied vagyok, tied hazám e szív s e lélek" kezdetűt többször megismételtette velünk. Ilyenkor közénk jött és ő is velünk együtt dalolt. Nagyszeben és Schellenberg között táboroztunk, Petőfi Inczédy őrnagy mellett állva hallgatta, hogy "Alku" czímű népdalát daloljuk. Az ismert két versszak végével odaszólt hozzánk, hogy "tovább is van az fiúk!" Kérdő kíváncsisággal szegeztük tekintetünket Petőfire. J. Kuszkó István (vagy József) hadnagy (talán a kolozsvári ereklyeőr atyja) kérte a nagy költőt, hogy lenne szíves a folytatását is elszavalni. Petőfi a sort: "Szeretőmet még sem adnám másnak" megismételve, így folytatta: "Hátha aztán - kit szerettél: rózsád, elhagyna és hűtlen lenne hozzád, - Elhagyna és hütelenné lenne: Sem szeretőd, sem pénzed nem lenne! Akkor lennék, ami voltam: szegény; akkor lennék szegény juhász legény! A juhásznak - ha kedvese nincsen; Nincs mit kapni holmi dib-dáb kincsen! Ezt a két versszakot Betlen Sándor őrmester, kire még egyszer visszatérek és én rajzónnal azonnal leírtuk, betanultuk és tömérdekszer daloltuk is. A szebeni túrótól egészen áttetszővé lett zsíros papirt, melyre Petőfi diktálása után a költeményt írtam, muszka-eredetű ingem belsejéhez varrtam s azt a dévai fegyverletétel után, Temesvár, Arad, Nagyvárad, Pest, Bécs és Olmüczi esélyek után is megmentettem az enyészettől. 1867-ben némi szerény összeköttetésben állottam a "Hon"-nal: a mai "Magyar Nemzet"- nagyanyjával s meghitt baráti viszonyban ennek munkatársával, Illéssy Györgygyel, ki szintén 1848-49-diki szabadságharczos volt. A svábhegyi "Óra" szomszédságában egy fedél alatt is laktunk. A rám nézve kellemes véletlen úgy hozta magával, hogy Illéssy fogatán - a mi rám volt bízva - Jókayt hetenkint 2-3 ízben én szállítottam be a fővárosba és ki saját villájába, mert Jókay lovai akkoron lábfájósak voltak. Jókay érdeklődéssel fogadta, ha aprólékos harcztéri emlékeimből beszéltem valamit. Egyebek között - természetesen Petőfi is szóba jött. Eme nagy név hallatára villamfénynyel tekintett rám s "mit!" - vág közbe - "hát maga Petőfit is látta a harcztéren. Hol? Mikor?" Én beszéltem s a "Juhászlegény"-dal históriáját is elmondám neki. Erre megállította a fogatot s kívánta, hogy azonnal diktáljam le neki a két utolsó versszakot. S mikor mondtam, hogy nálam még az erdélyi turózsíros példány is megvan s hogy arról szépen tisztázott másolatot fognak készíteni az ő számára: nem hagyott békét, a zsíros eredetit azonnal neki kellett adnom. Úgy emlékeszem, hogy a "Hon"-ban vagy talán a "Vasárnapi Ujság"-ban egy kis történeti leírást is közölt Jókay e két versszakról és azt hiszem, hogy a zsíros papír még ma is megtalálható a Jókai-reliquiák között...
