Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben
125 azt kéri az „imádott hon” megmentése érdekében, hogy a lelkészek tegyék Isten igéjét minden fegyvernél élesebbé, a már kivívott szabadság, egyenlőség és testvériség megmentésére.233 1 848. szeptember 22-én önkéntesen fordult a lelkészekhez, hogy buzdítsák fegyverfogásra minden hívüket, mert „Isten eszközök által munkálkodik”.234 Katonailag reménytelen helyzetben, Windischgrätz fenyegetése után szólott a harangok felajánlása érdekében (ágyúk öntésére), hiszen ha a haza szabadsága veszve lenne, csupán az lehetne a harangok rendeltetése, hogy az újból eltiport vallásszabadságot sirassák. Ha pedig győz a szabadság, lesz erejük a felviruló egyházaknak visszaállítani, amit feláldoztak.235 Rendeletek, felszólítások kihirdetését gyakorlatilag mindenféle ügyben, bármelyik tárca felelőse kérte és kérhette az egyházkerülettől, leggyakrabban a vallás és közoktatásügyi miniszter, de volt példa Batthyány miniszterelnök vagy Klauzál kereskedelmi miniszter kolera elleni utasításainak közvetítésére is.236 A függetlenség kimondása után Horváth Mihály a hivatalos Közlönyben szólította fel a felekezetek egyházi és iskolai vezetőit, hogy hat héten belül aláírásukkal hitelesített ünnepélyes nyilatkozatot tegyenek a törvényes magyar kormány iránti engedelmességükről.237 A lelkészi kar valóságos érzelmeivel kapcsolatban sokatmondó, hogy a vesztes debreceni csata után, az osztrák részről megkövetelt hűségnyilatkozat záradékában a református szuperintendens utasította espereseit, hogy egyházmegyéjükben jelöljenek ki határidőt, saját egyházmegyei körlevelüket láttamoztassák minden lelkésszel, a láttamozás gyorsaságáról, hiánytalanságáról éppen úgy küldjenek értesítést, mint a püspöki körlevél kézhezvételéről, majd végül a benne foglaltak maradéktalan végrehajtásáról.238 Hasonló óvintézkedésre a nemzeti kormány egyetlen rendelete esetében sem volt szükség, mert a püspök bizonyos lehetett rendelkezésének végrehajtásában. Nemzetőr papság és tábori lelkészség - „keresztes háború a muszka ellen” A tiszántúli református lelkészek jelentős erőket mozgósítottak, és sokan személy szerint is részt vettek a küzdelmekben. Révész Imre korántsem tekintette teljesnek vagy befejezettnek könyvészetét, amelyben főként az egyházi sajtó alapján, az egész ország területéről 201 résztvevő református lelkészt vagy kollégiumi tanárt sorol föl név szerint.239 Horváth Mihály Csanádi püspök, a szabadságharc kormányának kultuszminisztere több példát ismertet arra vonatkozóan is, hogy a nemzetőrségbe lépett lelkészek obsitosok hiányában maguk voltak kénytelenek betanítani, gyakorlatoztatni híveiket.240 A kérdés természetesen megosztotta az egyházi közvéleményt. Az egyik szélső pólus képviselője a Munkások Újságában tette közzé, hogy a lelkészek személyes példájukkal mutassanak utat, mások a pásztor nélkül hagyott gyülekezetekre hivatkozva, legfeljebb lakóhelyükön látták célszerűnek a nemzetőri szolgálatot, a hadsereget pedig a tábori lelkészek gondjaira kívánták bízni.241 Az egyházi sajtóban vitatkozók többsége az utóbbi véleményhez állott közel: a lelkészeknek legyen joguk fegyvert fogni, de ez ne legyen kötelességük.242 A fenntartások ellenére is népszerű volt Nagy István bihari református esperes példája, aki zászlótartóként szolgált az erdélyi hadseregben, nagy elismerést keltve azáltal, hogy szabadsága idején minden egyházközségét körbejárva tartott lelkesítő beszédeket.243 Igen sok református lelkész fegyveresen is harcolt az ütközetekben.244 A lelkészek természetesen a hadsereg kötelékeiben is elsősorban vallási teendőikkel foglalkoztak. A prédikálás, lelki gondozás mellett mindennapi feladatuk volt a sebesültek ápolása, vigasztalása. A Kollégium szabadságharcban részt vevő diákjai között felsorolt Kenézy Lajos például tífuszos katonák ápolása közben lelte halálát.245 A papok szerepvállalásáról folytatott belső vitában Révész Imre az 1848. évi XX. törvényre hívta föl a figyelmet, amely szerint a bevett vallásokat követő katonaságot tábori lelkészekkel kell ellátni, hiszen sehol nincs 233 Forrásgyűjtemény 14. 224 Forrásgyűjtemény 17. 2j5 Forrásgyűjtemény 29. 236 Forrásgyűjtemény 15. és Barcsa János: A Tiszántúli Református Egyházkerület történelme. Debrecen, 1908. 26. 237 Forrásgyűjtemény 37. 238 G. Szabó Bolond: i. m. 1994. 129. 239 Révész Imre: A magyar református egyháztörténet könyvészete. Kézirat, 727-742. 240 Horváth Mihály: i. m. 1. k. 32. 241 Pap nemzetőr. PEIL, 1848. július 7. 889-893. 242 ifj. Sztehlo János: Tegyen-e a' pap fegyverszolgálatot. PEIL, 1848. szeptember 8. 243 Forrásgyűjtemény 34. 244 Sass Károly példáját említi Zakar Péter: i. m. 65. ^^üggdék;^szabadsá|harcbanrésavevődiákoknévsOTa;^^^^^^^^_^^^^_^^^__^^^^__^___
