Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben
102 filológiai szemináriumokat mindhárom tagozat hallgatói látogatták, és a leendő lelkészeknek továbbra is ajánlott volt a jogi, illetve természettani leckék hallgatása. Az átlagnál jobb képességű teológusok eleget is tettek ennek az elvárásnak.22 Mind Révész Imre, mind Könyves Tóth Mihály emlékirata megemlékezik arról, hogy a profesz- szorok az évfolyamok nagy létszámát ellensúlyozandó egyénileg is foglalkoztak tehetséges és törekvő diákjaikkal: „Az általuk felvett egyes tárgyak felett nagyszerű széles és tiszta látkört nyitottak s a dolgoknak a gyökeréig levezették a tanulót, felkölték egyszersmind hallgatóikban a tudomány iránti élő tiszteletet és szeretetet is, és néhányat időnként képesítettek arra, hogy a tudománynak közleckéken nem tárgyalt ágaiban is saját erejűkkel kitűnően haladhassanak.”23 Könyves Tóth Mihály az Erdélyi József körül csoportosuló kör tagja volt a PEIL későbbi szerkesztője, Török Pál társaságában. A professzor elsősorban német teológusok és filozófusok műveit olvastatta hallgatóival, akik új ismereteikről összejöveteleken számoltak be.24 Az ifjúság egyik szellemi vezére, Révész Imre 1848 februárjában bámulatos tisztánlátással szemlélteti, milyen tudatosságra juthattak a főiskola növendékei: „Kétségtelen dolog, hogy hazánk ’s nemzetünk életében azon évtizedeket, mellyekben nekünk élni adatott szerencseül, az egykori történetíró az ébredés és haladás korának nevezendi, és ... egy percig sem kétséges, hogy nemzetünk életében a haza elfoglalása óta nincs criticusabb, nincs lényegesebb ’s nagyobbszerü időszak, mint a’ mai, mellyben mi élünk. De épenezért sokat is kíván e’ kor mi tőlünk, mindenek felett határtalan hazaszeretetei, erőt, sok oldalú képzettséget és munkabírást ... mert nemcsak a törvényhozó testület munkálkodik a’ haza javításán, de ránk is itt, kik többnyire lelkészek tanítók és népjegyzők, és így a’ nép életének vezetői leszünk valaha szintolly, vagy lényegesebb munka várakozik.”25 A békés építkezés helyett az önvédelmi harc napjai következtek. A diákság már március 26-án zászlók alá állt, a tanári kar tagjai közül Szűcs István és Révész Bálint nemzetőr parancsnokként, Lugossy József lovas nemzetőrként, Török József katonaorvosként és miniszteri tanácsosként szolgáltak. Lugossy Józsefet jelölték a város egyik országyűlési képviselőjének is. A megtisztelő felkérést elutasította („imádott hazám szolgálatára egyéb utakon is kötelezve lévén”) kinyilvánítva, hogy „édes jutalomnak” tekinti az elismerést „haladási irányzatáért” és a nehéz időkben mutatott helytállásáért.26 Vallás és politika a negyvenes években A vallás ügye a reformországgyűlések idején is neuralgikus kérdés volt, szenvedélyes politikai vitákat kavart. Bár a katolicizmus államegyházi pozíciói veszélybe kerültek, és elvben már az 1791. évi XXVI. törvény véget vetett a protestánsok évszázados vesszőfutásának, mégis a római katolikus maradt az „uralkodó vallás”. A protestánsok legfontosabb követelései már teljesültek, azaz törvényessé vált a szabad vallásgyakorlat, a templomok-iskolák használata, tilalmazták a templomfoglalást, és elhárultak a hivatalviselés akadályai. A döntő fordulat előhírnöke volt, hogy az uralkodó engedélyezte protestáns tábori lelkészek Itáliába vezénylését, sőt a lelkészi hivatalok postai bérmentesítését is.27 Az enyhülés ellenére a hivatali gépezet irányítói közül sokan a negyvenes években is ellenséges szellemben tevékenykedtek. Az alsóház protestánsoknak kedvező döntéseit olykor a felsőház utasította el, ha a felsőház egyetértése sem hiányzott, akkor a királyi szentesítés késlekedett. Kellemetlen zaklatással járt az áttérni szándékozó katolikusok ún. hatheti „oktatása”, és sorozatos visszaélésekre adott alkalmat, hogy a katolikus lelkészek előjoga maradt a vegyesházasságok megkötése.28 Lajcsák és Scitovszky püspökök nemlétezőnek tekintették az érvényes törvényeket, és körleveleikben megkövetelték alárendeltjeiktől a reverzális kikényszerítését. Hogy ez tömegeket érintő sérelem volt, azt Kossuth Lajos személyes példája is mutatja, aki nem volt hajlandó reverzálist adni, így 1841-ben egyházi áldás nélkül kényszerült házasságkötésre.29 Az ügy országos botrányt keltett. Az idők gyökeres változását jelzi azonban az eset szinte felekezettől független közmegítélése, amely gondolkodásra késztethette a 22 Könyves Tóth Mihály: Emlékirat a Tiszántúli Református Egyházkerület életéről. Debrecen, 1996. (A továbbiakban i. m. 1996.) 77. 23 Révész Imre: Révész Imre élete. 1826-1881. Debrecen, 1926 (továbbiakban: i. m. 1926.) 9. 23 Könyves Tóth Mihály: i. m. 1996. 83-84. 25 Révész Imre: i. m. 1926. 14. 26 A jelöltségről lemondó 1848. június 5-i levelét 1. TtREN Kézirattár R 1322. 27 Bucsay Mihály: A protestantizmus története Magyarországon. 1521-1945. Budapest, 1985. 181. 28 Bucsay Mihály: i. m. 174-178.
