Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848-49-ben - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 24. (Debrecen, 2000)

VI. Az első honvédek, a 37. gyalogosezred 3. zászlóalja s az első nemzetőrök

s közzétette a Közlöny 1849. évi 141. számához mellékelten a Buda váránál megsebesültek névsorukat [névsorát]. A 646 megsebesült között a 10. zászlóaljból a következők neveiket [neveit] találjuk: Angyal János, Argelmann János, Bodlaaji Péter, Csató István, Cserszky János közvitézekét, Dalnoki Lajos zászlótartóét, Dorog János, Gerbál Adám, Janzó Endre, Kolosvári Ferenc, Kozma János, Kruppa Vencel, Lengyel György, Magyar Pál, Molnár Mihály, Nyúl Fülöp, Papp István, Pincze László közvitézekét, Szénássy Mihály tizedesét, Sipos István, Szilágyi János, Tóth Ferenc, Varga Péter és Vitzai Páter közvitézekét. Szükségesnek tartom még azok névsorát is fölemlíteni, kik a 10. zászlóaljba, vagy onnan máshova honvédtisztekül kineveztettek, tekintettel lévén a 3. zászlóaljra s nemzetőreinkre, valamint a 27. és 55. zászlóaljakban szolgáltakon kívül, kikről a következő fejezetekben leend szó, más bihariakra is. Ezek a következők: Szády György számvevő segédül neveztetett ki a június 28-i hivatalos lapban a 10. zászlóaljhoz; 256 Gorove Antal és Gosztonyi István július 17-én hadnagyokul a 3. zászlóaljhoz; 257 ugyanide hadnagyokul augusztus 3-án Guthy Ferenc, Kallós Albert és Szemere István; 258 az augusztus 17-i hivatalos lapban a 10. zászlóaljhoz századosul Tóth Ágoston, főhadnagyokul Balogh Ádám és Seau Ede; 259 a szeptember 22-i hivatalos lapban Visoly Ferenc az első 6 fontos gyalogüteghez baromorvosul; 260 a szeptember 27-i hivatalos lapban Dobozy Menyhért 10. zászlóaljbeli őrmester hadnagyul a 16. zászlóaljhoz, Beöthy György főhadnagy pedig századosul a 26. zászlóaljhoz; 261 október 3-án alhadnagyul a 25. zászlóaljba Fráter Mihály 10. zászlóaljbeli őrmester, s ugyanazzá a 26. zászlóaljba Beöthy Vince 10. zászlóaljbeli őrmester; 262 október 6-án a 10. zászlóaljba főhadnagyokul Komáromy György, Szunyogh Albert, Thurzó Miklós, Bónis Károly, ugyanoda alhadnagyokul Kaiser Ferenc, Szebeni Lipót, Somossy Albert, Csepely Károly s Mikes Dániel; 263 október 15-én Móricz Samu 10. zászlóaljbeli alhadnagy főhadnagyul a 13. számú huszárezredhez; 264 október 17-én Markovics Dénes századosul, s Szacsvay Jenő hadnagyul a 38. zászlóaljba (Szacsvay Jenő később március 2-án ezen rangjától magánvétség miatt elmozdíttatott), ugyanakkor a 10. zászlóaljhoz főhadnagyul Piskolics Ernő zászlóaljbeli hadnagy; 265 6 Közlöny, 1848. jún. 28. (19. sz.) 7 Közlöny, 1848. júl. 20. (41. sz.) 8 Közlöny, 1848. aug. 6. (58. sz.) 9 Közlöny, 1848. aug. 17. (69. sz.) 0 Közlöny, 1848. szept. 17. (105. sz.) 1 Közlöny, 1848. szept. 27. (109. sz.) 2 Közlöny, 1848. okt. 6. (118. sz.) 3 Közlöny, 1848. okt. 19. ( 121. sz.) 4 Közlöny, 1848. okt 16. ( 128. sz.) 5 Közlöny, 1848. okt. 19. (Bl.sz.), 1849. márc. 3. (43. sz.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom