Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848-49-ben - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 24. (Debrecen, 2000)

Előszó

ELŐSZÓ Szabadságharcunk a magyar szívósság, a magyar hősiesség s a magyar katonai dicsőség korszaka. Sokan írtak már történelmünk ezen dicsőségteljes korszakáról, de annak kimerítő lerajzolása még mindig a jövő feladata. Nagyon sok részlet még máig is homályban van, s az okiratok jó része eltűnt, megsemmisíttetett. A részletek kidomborítása s a még megmenthető okiratok napfényre hozataluk [hozatala] nélkül pedig lehetetlen alapos történelmet írni. Hazafias kötelességet teljesít mindenki, aki, habár egy porszemmel is, hozzájárul azon épület anyagához, melyből művészi kezek majdan szabadságharcunk történelmét oknyomozólag megalkotandják. Ilyen kötelességet véltem én teljesíteni, midőn szülőföldem, a nagy Bihar vármegye 1848—49-iki történelmének megírására vállalkoztam. Éveken át kutattam az itteni nyilvános és magánkönyvtárakban, az akkori hírlapokban, a szabadságharcról magyar és idegen nyelven írott munkákban az idevonatkozó adatokat. S midőn minden összebúvárolható adat egybe volt gyűjtve, csak akkor fogtam nehéz föladatom megoldásához. Az általános történelem hátterül fölhasználása nélkül nem lehetvén monográfiát írni, néhol én is túlléptem Bihar vármegye történelmének keretét. Tettem ezt főleg ott, hol többé-kevésbé még homályos részletekkel találkozám, nevezetesen a havasi hadjáratokra, a vésztörvényszékekre, a felsőbb bíróságokra, a Függetlenségi nyilatkozatra, a szabadságharc kormányférfiainak pénz- és adóügyi politikájukra [politikájára], az oroszokkal folytatott alkudozásokra s a fegyverletételre vonatkozólag. Beleszőttem munkámba vármegyénk nagy fiának: Beöthy Ödönnek életrajzát is. Függelékben közlöm az általam fölhasznált eredeti okiratokat, s a használt forrásokat mindenütt lelkiösmeretesen idézem. S fő törekvésem volt, hogy igazságos és részrehajlatlan legyek, szemem előtt tartván folyton Cicerónak azon mondását: "primam esse históriáé legem, ne quid falsi dicere audeat, deinde ne quid veri non audeat". [Fordítása Rakonczai Jánostól: „a történetíró első törvénye, hogy ne merészeljen valami valótlant állítani, majd pedig az, hogy ne mellőzze az igazat nem kimondani", vagyis elhallgatni.] Mennyire sikerült megoldanom feladatomat, azt a szakértők s a nagyközönség fogják elbírálni. Én érzem erőm gyöngeségét, s az összegyüjthetett adatok is több helyen hézagosak. Ez utóbbi körülményt kérem munkám elbírálásánál figyelemre méltatni. Bár akadnának a még élő veteránok közül olyanok, kiket munkám átlapozása a hézagok pótlása tekintetéből élményeik leírására s közzétételére ösztönözne. A kiadásra azon reményben, hogy munkám, melyben alig van Bihar vármegyei s nagyváradi család fölemlítetlenül, kedvező fogadtatásra találand, magam vállalkoztam. Támogat ezen reményemben Bihar vármegye múlt évi december 17-i közgyűlésének 426. sz.a. [szám alatt] hozott azon határozata, mely — előre bocsájtva, hogy "a vármegye közönsége örömmel értesül azon célomról, hogy Bihar vármegyének a hazánk történelmében korszakot alkotó 1848—49-i történelmét megírni szándékozom, s hogy engemet ennek létrehozásában tőle telhető szellemi és anyagi áldozatokkal támogatni hazafias kötelességének ösmeri, részint mivel ezáltal az összes hazai történelem egy, eseményekben gazdag részletének megírását mozdítja elő, részint mivel úgy van meggyőződve, hogy a vármegye azon férfiai tetteinek megörökítése, kik hazafiságuk,