Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848-49-ben - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 24. (Debrecen, 2000)
III. Bihar vármegye tisztikara s a mai Nagyvárad tisztviselői s elöljárói
megválasztatván aljegyzőkül Szarukán Gergely és Szász Ágost, Gosztonyi István helyébe pedig központi esküdtül Marzsó Lajos, s Markovics Dénes helyébe belényesi járási egyik esküdtül Nóvák János. 102 Jöttek aztán a szomorú napok, a rácság fölkelt a magyarság kiirtására, s az Alvidék vérbe, lángba borult; azután Jellasics tört serezsánjaival a Dráván át Magyarországba, s a románság is fegyvert fogott Erdélyben a magyar ellen. A kamarilla erős kézzel kavarta a boszorkány-üstöt. A nemzeti kormány a fenyegető tengernyi veszély fölfogására fegyverre híva a nemzet ifjúságát. A tíz első honvéd zászlóalj gyorsan megalakult, s aki ide nem jutott, vagy nem állhatott be, az elment nemzetőrnek. Szükség volt minden férfikarra. Bihar vármegye tisztikarának jórésze szintén a harctérre sietett, tollát fegyverrel cserélve föl, s ez azon ok, mely annyira megváltoztatta Bihar vármegye tisztikarának képét. Maga Beöthy Ödön is, mint életrajzában részletesen előadtam, többnyire távol volt kénytelen lenni vármegyéjétől. Sántha György alispán is az 1848. évi október végétől egészen az 1849. évi május elejéig más teendőkkel bízatott meg, előbb a csúcsai és kristyóri táborban, később mint kinevezett kormánybiztos Zaránd vármegyében. A vármegye belátván ezen helyzet káros voltát Sántha György alispánt az 1849. évi április 16-i közgyűlésében az iránti nyilatkozatra hívta föl, hogy az alispánságot vagy a kormánybiztosságot akarja-e megtartani, miután a megye az általa kezelt alispáni hivatal szabályszerű ellátását tovább nem nélkülözheti, 103 mire Sántha György kijelentette, hogy lemondván a kormánybiztosságról, visszatérend — amint vissza is tért — alispáni hivatalához. Beöthy Ödön az 1849. évi júniusban lemondott főispáni állásáról. Helyének betöltése azonban folyton tovább húzódott, ennélfogva az utolsó napokban, augusztus 2-án, a vármegye bizottmányi közgyűlése új főispán kinevezését kérelmezte a belügyminisztertől. 104 A tisztviselők közül azokat, kik a nemzetőrséggel szállottak táborba, rendszerint csupán helyettesítette a vármegye bizottmányi közgyűlése, s egyelőre azokat is, kik honvédekké lettek. Nevezetesen a nemzetőrökké s részben honvédekké lett Tornay Ágost, Kovács János, Tokody Ágost és Servánszky Lajos alügyvédek, Millye Lajos, Fekete Ferenc, Szász Károly, Beliczay Ignác által. 105 Beöthy Andor aljegyző előbb, augusztus 19-én, Gálbory Soma, 106 s később Millye Lajos által, 107 Szilágyi Zsigmond, Ármós Bálint és Garán Dániel érmelléki járási esküdtek, P. Nagy Lajos, Újváry Ödön és Nagy Lajos által, Szakáll Pál ugyanazon járási csendbiztos Szakáll János, s Hankovics György központi szolgabíró Komlóssy Antal, s majd ennek fölmentetés iránti kérelme elfogadása után ifj. Gyalókay Antal által, 108 Bihar vm. jkv. 1848:1942. Bihar vm.jkv. 1849:833. Bihar vm. jkv. 1849:1700. Bihar vm.jkv. 1848:2566. Bihar vm.jkv. 1848:3713. Bihar vm.jkv. 1848:4439. Bihar vm.jkv. 1848: 3930., 4121.