Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848-49-ben - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 24. (Debrecen, 2000)

Okmánytár Bihar vármegye 1848-49-iki történelméhez

és ellátást lesznek kénytelenek megtagadni, — válaszoltatik: miként felvilágosító, sürgető vagy kérő felterjesztéseiket, jelentéseiket, akármelly körülmények iránt is, mindenkor szívesen veszi s elvárja a kormány, de azt határozniuk oly csapatokról, mellyek közvetlen a kormány rendelkezése alatt állanak, miszerint ha felváltás végetti kimozdítások rögtön nem eszközöltetik, az ellátást és élelmezést tagadják meg tőlük, ép[p]en nincs a maga helyén; s ezen határozatuk annál inkább helytelen, s annál inkább ros[s]zal[l]tatik, mert a hadügyminisztérium ez ügyben megtéve már előleges intézkedéseit, mely intézkedések mikor és mi idő alatt hajtassanak teljesen végre, azt megszabni nem önöket, hanem őt illeti. Ha hogy tehát a kérdéses szabadcsapatok f. hó 27-én túl sem lennének kimozdítva, emiatt tőlük az ellátást s élelmezést megtagadni a legszigorúbb felelet terhe alatt ezennel eltiltatnak önök. Debrecen, március 21. 1849. a honvédelmi bizottmány elnöke távollétében: Nyáry Pál h. b. t. [honvédelmi bizottmányi tag] - Az eredeti Bihar vármegye levéltárában 565/49. irattári szám alatt. ­1167 LXVI. Mészáros Lázár leirata az 1849. évi március 28-ikáról Bihar vármegyéhez az önkéntes őrhad kiállítása tárgyában (Kívül.) Érkezett március 31-én, 1849. 7976/n. ö. [!] A hadügyminisztériumtól. Bihar vármegye közönségének N.-Váradon. Hivatalból. (Belől.) 7976/h. ü. — 176. n. ö. A hadügyminiszter Bihar vármegye közönségének. Debrecen, március hó 28-án, 1849. A megyének f. hó 19-én tartott bizottmányi üléséből 538-541. szám alatt kelt felterjesztése a hadügyminisztériumhoz tárgyalásra áttétetvén, reá válaszul: Mihént annyi önkéntes felszerelve, felruházva együtt van, hogy azokkal az őrvonalon álló nemzetőröket, ha nem is egyszerre mind, de legalább azok egy nagy részét felváltatni lehetne, jelentessék fel a hadügyminisztériumnak, nehogy azok itthon a megyében dijjaztatván [díjáztatván], az álladalomnak sokáig terhére váljanak, és hogy azonnal azokat rendeltetésük helyére küldeni lehessen. Kellő szolgálati rend fentartása végett, a kiállított önkéntesek helyheztessenek azonnal a 6. és 8­ik hadmegye főparancsnoksága alá. A megye egész befolyását odahúzni ne terheltessék, hogy erős, alkalmas legények soroztassanak be az önkénytesek közé, fiatal gyerkőcök a tábori szolgálatba nem valók, ha az álladalom az önkénteseket fízetendi, azoknak hasznukat akarja venni. A tisztek megválasztásában vagy kinevezésében a legnagyobb óvatosság szükségeltetik, a haszontalan tisztikar az egész hadat haszontalanná teszi. A Bihar megyei nemzetőrök becsülettel szolgáltak táborozásokban, az álladalom elvárja, hogy azok helyettesei, az önkénytes őrhad, mivel nagyobb fegyelem alatt leend, rendfen[n]tartásban,

Next

/
Oldalképek
Tartalom