Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848-49-ben - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 24. (Debrecen, 2000)
XVI. A bukás után. A besoroztatások s elítélések. A menekültek
miben Andrássynak, a konstantinápolyi volt magyar ágensnek azon értesítése folytán, hogy az áttérők bizonyosan nem fognak kiadatni, valószínűleg nagy része volt a szerető feleségért aggódó férji érzelem ösztönzésének is. Férjét az áttérésben a hű nő is követte. Sumlán is volt az 1850. évi március 2-án a menekültek körében esküvő. Itten Mattá Ede esküdött hitvesi hűséget egy volt hölgy-honvéddel, ki Sárosi Gyula nevet viselt vala, kinek valódi neve Bányay Júlia volt s kiről már fentebb volt szó. Násznagyuk Achmed bey volt, a szultán császári biztosa. 1116 A Sumlára átszállított menekültek létszámuk [létszáma] már nagyon megcsökkent. Itten már az összes létszám, a gyermekeket is beleértve, 491 volt. A mieink s a bihariak közt szolgáltak közül itten voltak Katona Miklós ezredes, Jasics Pál őrnagy, Fráter Alajos, Koszta Márton, Weigl Vilmos, Török Lajos, Mattá Ede s neje Sárosi Gyula s Vay László századosok; Francisci Kázmér, Tar Mihály s Glosz Károly főhadnagyok; Naidenbacher Ferenc, Majláth Ferenc, Veress Sándor (ki az emigrációról az általam is használt nagybecsű munkát irta), továbbá Bakács László, Anasztázi György (ki Vincnél az enyediek megmentése körül Dobozyval együtt szintén kitüntette magát" 17 ), Szacsvay Elek, Tiszai Dániel, Sántha József, Őrhalmy József, Balogh Lajos s Vesselényi József hadnagyok; Hajdú Gábor, Gergely Elek és Fircsa János őrmesterek. Többet az őrmesterek közöl s a tizedesek és közlegények közöl pedig senkit sem tudok felsorolni bihariakul illetőségi helyök nem ismerése folytán a hivatalos névsorból. Pedig bizonyára sokan voltak köztük bihariak. 1 " 8 Sumlában már erős volt az egyenetlenség a menekültek soraiban, a Kossuth és Bem, s Kossuth és a szerencsétlen természetű Perczel között kitört viszály átragadt az összes menekültekre. A rágalom zsilipéi is megnyíltak, melyeknek egyik központjuk [központja] gf. Dembinski Tivadar százados neje, a temesvári születésű Hogl Emilia volt, s melyekről Szőllősy, Kossuth egykori titkára lapokon át beszél. Az ő munkáját, melynek "Kossuth és a magyar emigratio" a címe, a jelen fejezet megírásánál egészen mellőztem, mert olyanokat, minők azon pampfletben foglaltatnak, csakis őrjöngő vagy megfizetett toll írhatott. Ezen rágalmazások ugyan megszűntek, midőn Kossuthné megérkezett, mi az 1850. év január 18-án, László szerint pedig 15-én történt, 1119 s midőn Dembinskiné elutazott Konstantinápolyba, de azok kútforrása: az egyenetlenség továbbra is megmaradt, sőt fokozódott. Az 1850. év február 16-án, Kom és László szerint 15-én, Kossuth s menekültjeink főbbjeik még távolabb internáltattak elbukott hazájuktól, egészen Kis-Azsia belsejébe: Kiutahiába. Néhányan önként vállalkoztak Kossuth kísérőiül, de nem mindenkinek engedtetett meg a csatlakozás. A mieink közül megengedtetett Koszta Mártonnak, Fráter Alajosnak, Weigl Vilmosnak és Török Lajosnak. 1120 Az áttértek is Kis-Ázsiába szállíttattak, csakhogy ezek nem Kiutahiába, hanem Aleppóba. Útnak indításuk február 24-én történt. Ezek között volt a három tábornok: Bem, Kmety és Stein, mostmár Murát pasa, Izmai 1 pasa és Ferhát pasa, s a mi Baróthynk és Thuoltunk, az utóbbi nejével s annak szüleivel együtt; hol Bem nemsokára, december 101.16 Veress Sándor (1879) 1:112-113. 1.17 K. Papp Miklós, Történeti Lapok, 1876. dec. 3. (49. sz.) 709. 1118 1849-1866. AzAsbóth család irataiból. (1871)9-13. 1119 Veress Sándor (1879)1:110.; László Károly (1887) 24. ' 120 Veress Sándor (1879) 1:115.; Egressy Gábor (1851) 154.
