Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848-49-ben - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 24. (Debrecen, 2000)

XIV. Adományozások a haza oltárára Bihar vármegyéből. A pénzügyi állapotok

[kétszeresét] voltak fizetendők. Házi szükségletre főzött pálinka után 1 fit adó volt fizetendő, de a közönséges kazánoknál, ha kolompérból vagy gabonából főzetett pálinka, itten is minden akó űrtartalom után volt az 1, illetve 3 frt fizetendő. Az italmérési adó Pesten négy osztály szerint 120, 80, 40 és 20 frtban, más városokban s az országutak melletti korcsmákban s fogadókban szintén négy osztály szerint 60, 40, 20 és 10 frtban egyebütt pedig két osztály szerint 10 és 5 frtban volt kirovandó. A távolléti adó mostan is az összes adók háromszorogában [háromszorosában] volt kiszabva. 968 Ezen adójavaslatokat a képviselőház május 24., 25. és 26-án tartott üléseiben tárgyalta s némi stiláris módosítással egészben elfogadta (mellőzvén Angyal Pálnak a nőtlenségi adóra vonatkozó indítványát), valamint a felsőház is elfogadta május 29-i ülésében. 969 A mindkét ház által ilyképpen elfogadott adótörvények a képviselőház május 31-i határozatához képest 970 mind a két ház elnöke által aláíratván, kihirdetés végett a kormányzóhoz átküldettek, minek folytán a kormányzó azokat a pénzügyminiszter ellenjegyzésével "a nemzet nevében" június 1-én meghirdette, 971 s Duschek azokat foganatosítás végett terjedelmes utasítás kapcsában 972 június 18-án a törvényhatóságoknak megküldötte. Duschek ezen törvény I. fejezetének 15. §-a értelmében a kivetés fölötti fölügyeletre kincstári biztosul Bihar vármegyére nézve Kiss Ferencet nevezte ki. 973 Bihar vármegye bizottmánya az adótörvények foganatosításukkal [foganatosításával] utolsó ülésében, augusztus 3-án foglalkozott. Az I. fejezet 3. §-a értelmében rónokokul, annak kimondása mellett, hogy a megválasztottak maguk osszák be magukat oly formán a járásokba, miszerint a váradi járásra hat, a belényesire négy, a többire pedig öt-öt rónok jusson, a következő egyének választattak meg: Örlei Dénes, Fidi Imre, Somogyi Dániel, Oláh Mátyás, Harangi Bálint, Jósa Péter, Sárvári Jakab, Medzihradszki Gáspár, Vadász Pál, Stepán István, Újvári József, Váradi Andor, Molnár Ferenc, Lakatos Benedek, Verner Sebestyén, Miskolczi Károly, micskei, ifj. Fényes Károly, Jancsó Demeter, Lukács Miklós, Staufer Lajos, Reviczki Fridrik, Csanádi József álmosdi, Sisári Lajos és Ámánt Antal; pótló rónokokul pedig: Stoltz Károly, Kaffka Károly, Borsi Sándor püspöki, Barna István, székelyhídi, Fejér Antal, Csapó Ferenc, Toperczer János, Thurzó József, Miskolczi Imre és Fényes Imre; az adókivetést és behajtást illető panaszok fölött az I. fejezet 11. §-a értelmében ítélő bíróságba pedig elnökül Klobusiczki János s tagokul Földi János, Csengery Antal, Weisz Eduárd és Szarvas János, póttagokul Maiász József, Szacsvai Gábor, Fényes József és Zsiga Miklós. Az utasítás 10. §-a értelmében a városoknak és közlekedési főbb vonalaknak az italmérési adó második pontjában megállapított osztályozása tárgyában adandó véleményezés végett kiküldendő bizottság tagjaiul ezen bizottmányi ülésben a következő egyének választattak meg: Ajki Mihály, Ercsey Lajos, Gálbori Sámuel, Baróthy Pál, Porubszki István, Szacsvai Gábor, Sztupa Mihály, Safrád Márton, Fényes Menyhért, ifj. 8 Közlöny, 1849. máj. 26. (115. sz.) 9 Közlöny, 1849. máj. 27-31. (116-119. sz.) 0 Közlöny, 1849. jún. 1. (120. sz.) ' Közlöny, 1849. jún. 6. (124. sz.) 2 Közlöny, 1849. jún. 20-21. (136-137. sz.) 3 Bihar vm. jkv. 1849:1711.

Next

/
Oldalképek
Tartalom