Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848-49-ben - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 24. (Debrecen, 2000)

XIII. Az itthon maradtak s a társadalmi élet

magyarosította pecsétjét Nagyvárad is, a Kunyhósi név is 1848-ban magyarosittatott meg.

856 A hangulat a háború s a cholera dacára is, mely a bánáti táborban már 1848. év őszén mutatkozott, Pesten azon évi október 9-én s Budán október 12-én tört ki,

857 mely aztán, s különösen az 1849. év nyarán, vármegyénket is végigsöpörte, vagy talán éppen azért, nagyon víg volt, s annak vígságát még az sem zavarta meg, hogy a vetések az erős tél zordonsága miatt kivesztek, s azokat újra kelletett vetni,

858 amin aztán volt is Isten áldása, csakhogy ezt meg a kozák lovak patkóik taposták le sok helyen. Soha sem ment a szívviszony s a házasság könnyebben, mint akkor. Tegnap még alig ösmerték egymást a férfi és nő, s ma már házaspárok voltak, és holnap talán a nő már özvegyasszony. Akkor is jobban tetszett az egyenruha a hölgyeknek, mint a polgári, jobban az a kávészín honvéd-, vagy az egészen kék huszáratilla és a kék nadrág, azzal a veres nagy aranyos zsinórral, mint az egyszerű fekete atilla és pantalon, ami akkor rendes polgári viselet volt. Sokan is elmentek utána a táborba, otthon hagyva szívok tisztaságát s lelkük üdvösségét. A táborokban igen sok könnyüvérü nő volt, legkevesebb a Görgei táborában, mert ő nem tűrte őket, de a Bemében nagyon sok volt, ezért mondta az öreg Bem apó: "én nekem már volt vezényletem alatt nagyobb hadsereg is, de ennyi dáma valóban nem".

859 (Az öreg Bem drasztikusabb kifejezést használt.) A tábori telepeknél és a nagyobb városokban is szokatlanul nagy volt azon hölgyek száma, kiknek hajlamuk a kozmopolitizmus felé irányul, hogy könnyű vigasztalást találhassanak a táborba menők az otthon hagyottakért. Sokan a hölgyek közül, mint Lebstück Mária, kit a hivatalos lap tudósítója Görgei tábora egy szép virágának nevez,

860 nemüket megtagadva, honvédeknek állottak be. Korcsmákban, vendéglőkben, kávéházakban, sőt az utcákon is a toborzó asztal mellett, folyt a bor, párolgott a kávé s szólott a cigányzene és a 32 levelű csendes.

861 Mindenki sietett élni, senki sem volt biztos abban a honvédek közöl, hogy vajon túléli-e a holnapot. A pohárcsengés s a zene hangjai mellett föl-fölhangzottak az akkor kedvelt hazafias és népdalok: "Ég a kunyhó, ropog a nád" s "Kossuth [Lajos] azt izente". 1848-ban színtársulat is volt Nagyváradon, a Kilényi Dávid színtársulata, de ez is szétment a háború beálltakor, a tagok nagy részök [része] fölcsapott honvédnek, követve a Feleki példáját. Nem is volt aztán az egész szabadságharc alatt színtársulat Nagyváradon.

862 Prielle visszaemlékezése szerint, mint Neményi nyilvánosságra hozta, ő 1848 telén Feleki társulatával Becskerekről Kolozsvárra menőben, mely itt néhány előadást tartott, s melynél Molnár is jelen volt, szintén játszott Nagyváradon. Játszott később is Döme Lajos nem rendszeres társulatával a Zöldfában mindaddig, míg ezt a helyet a hadifoglyok részére kellett átadniok. Vendégszerepelt ekkor náluk az idősb Lendvay és a szép Chiabayné [később Csabayné] is. Adták az „Angyal és Démon", a „Tartuffe", a „Báró és Bankár", a 5 Közlöny, 1849. máj. 10. ( 101 sz.) 6

Biharvm.jkv. 1848:3680. 7 Közlöny, 1848. nov. 5. (148. sz.) 8 Közlöny, 1849. márc. 29. (65. sz.) 9 Görgei-Klapka (1850) 66. 0 Közlöny, 1849. márc. 17. (55. sz.) 1 Gelich Richárd (1884-1889) 2:229. (1884) 2 K. Nagy Sándor (1884):88.