Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848-49-ben - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 24. (Debrecen, 2000)
XI. További honvédelmi intézkedések. A szabad csapatok s az önkéntes örhad, illetve a 123. zászlóalj, az I. honvéd-vadász ezred; a vöröstoronyi vadászzászlóalj
Eközben a muszkák Besztercénél betörvén, Bem, hogy minden erejét ezek ellen használja föl, elrendelte a havasi expeditióval való fölhagyást. Zarzicki azonban erről nem értesíté a Bánfi-Hunyadról [Bánfihunyadról] már Marisellu felé előnyomult csapatokat még utólagosan sem. Az újabb forrás szerint küldött ugyan értesítést Zarzicki, hanem az a román fölkelők kezeibe jutott. Vasvári maga július 2-án, egy keddi estén indult meg M.-Gyerő-Monostorról [Magyargyerőmonostorról] fehér lovon s fövegénél fehér tollal. A századok találkozási helyéül a „ Béles torka " volt kijelölve, legelőször Vasvári ért oda, azután jöttek egyszerre Bugzó, Bulyovszky és Erdélyi századosok s Keserű főhadnagy. Ez utóbbinak mi volt a keresztneve s hol szolgált? — nem tudom, valamint azt sem vagyok képes megállapítani, hogy azonos-e Keserű Lajos főhadnaggyal, kit Bem nevezett ki mint nemzetőri főhadnagyot honvédhadnagyul, mely kinevezés a Közlöny 1849. évi 142. számában utólag megerősíttetett. Ezen csapat, mint emlitém, július 2-án elfoglalta Marisellut, aztán előnyomult a marisellui fennsíkig, ott töltött egy éjszakát, várva a gyalui csapatot. Az azonban — természetesen — nem érkezett, hanem igenis érkeztek a Jancu által küldött román fölkelők, kik egészen bekerítették a kis csapatot. A románok parancsnoka Corkesiu Miklós volt, s mellette működött Olteanu Jákob cetatea-de-vattai tribun és Nyák Gavrilla centur és az ennek segélyére küldött Gorges Nicolae tribun is. Ily helyzetben két éjet és két napot töltött még a szorongatott kis csapat. Július 5-én egy cirkáló csapatot küldött ki Buzgó a gyalui csapat fölkeresésére, de ezen cirkáló csapat Fontenelle mellett egészben lekoncoltatott. Buzgó erre elhatározta, hogy, ha reggelig nem érkezik meg Szépszögi, visszavonul. Július 6-án, egy pénteki napon, 11 óra fele meg is kezdette a visszavonulást, s nem 5én, mint Pivány harminchat év után tévesen emlékezve mondja, nem is június 21-22-én, mint Corhesiu ó-hitű számítás szerint hozzávetőlegesen állítja, s nem is 13-án, mint Thallóczy a kútforrásokkal ellenkezőleg, nem említve, mire alapítja ezen számot, írja. A románok mindjárt megkezdették ellene az öldöklő harcot, eltorlaszolva mögöttük a visszavonulási vonalat. A havasi harcnál nincs borzasztóbb s bizonytalanabb. Ott hegy után hegy; egyik meredekebb s sziklákkal fedettebb, mint a másik, s erdő után erdő jő, minden csúcs egy vár, s minden sziklaoldal egy rejtekhely, nincs egy talpalatnyi biztos tér, elől, hátul, fent és alant — mindenütt ellenség. A románok támadása igen heves volt. Egy magas partok közé szorult útban támadták meg a mieinket, a sziklák mögől sortűzzel s fölülről legördített kövekkel, s különösen az ágyút akarták birtokukba keríteni, melynek kereke el volt törve. Csapataink egy részöknek [részének] a torlaszokat kellé széthánynia, másiknak a támadást föltartania s az ágyút védelmeznie. Vasvári — nem úgy, mint Hatvani — maga védte az ágyút, készebb volt inkább ott veszni, mint semhogy azt martalékul engedje. Oroszláni bátorsággal közdött, egy lovat már kilőttek alóla, másikat egy bihari lovas mozgó nemzetőr adott nekie Draveczky parancsára. Ekkor újra megrohanta a támadókat, s néhányadmagával kézi tusába ereszkedett velők. A harc elkeseredett volt. Elesett Erdélyi százados, el egy hadnagy, s magát Vasvárit is lelőtték lováról s egy Tógyer Gavrilla nevü román paraszt keresztüldöfte mellét egy hitvány dárdával; más forrás szerint pedig egy fejszés állta útját, s fejszével főbe ütve levágta a magas röptű gondolkozású ifjú fejét.
