Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848-49-ben - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 24. (Debrecen, 2000)

IX. Hadi szertárak s katonai intézetek Bihar vármegyében s különösen Nagyváradon

elnöke bízatott meg, az intézet teendőit pedig a nemzetőri szakban alkalmazott Vándory Gyula fogalmazó végezte. Ide vétette föl Mészáros Kádár Andrást, Hegedűs Andrást és Csizmadia Mihályt. 586 Idevonatkozólag fölemlítésre méltónak találom azon adatot is, hogy a vármegye a Ludoviceumba leendő fölvételre a maga részéről Halász József fiát, Gyulát, Józsa Péter fiát Andrást, Ercsey Zsigmond fiát, Kálmánt s Kovács József ügyvéd fiát, Menyhértet ajánlotta. 587 Mint a XI. fejezetben bővebben említendem, Nagyváradon volt hadmegyei parancsnokság is, azonban abban, eltekintve attól, hogy helytelenül nevezi ezt honvédkerületi parancsnokságnak, mely inkorrektséget másnak inkább el lehetne nézni, — téved Gelich, hogy az Debrecenből helyeztetett volna ide át, a dolog ugyanis úgy áll, hogy a debreceni és kolozsvári hadmegye parancsnoksága helyeztetett Nagyváradra. Az meg még erősebb tévedés Gelichnél, hogy a most tárgyalt időszakban Nagyváradon új zászlóaljak alakíttattak, szereltettek s fegyvereztettek volna föl; ez egyáltalán nem áll, maga Bihar vármegye és így Nagyvárad is, mint szintén a XI. fejezetben kifejtendem, a nagykárolyi tartalékhoz volt beosztva, és így oda kellé szállítania, s oda is szállította a saját újoncait is. Öt huszárezred számvevősége pedig Bihar vármegyében lett elhelyezve, éspedig az 1­ső huszárezredé Székelyhídon, a 3-iké N.-Létán [Nagylétán], a 7-iké Diószegen, a 9-iké Derecskén, s a 10-iké Belényesben. A 3. huszárezred számvevőségéhez segédekké március 10-én Vörös István és Magyari Pál; 588 a 7-ikéhez Fekete József kereskedő segéd, Kőnig Ferenc gazdatiszt és Pinterich István menekült kasznár; 589 az 1-éhez március 28-án Dracsay Zsigmond ügyvéd s Arad város aljegyzője, Incze Károly 51. gyalogsorezredi őrmester s Tomcsányi Mór irnok; 590 a 9-ikéhez április 30-án Majoros Endre nemzetőri hadnagy és Ferenczi Béniámin 13. huszárezredben tizedes neveztettek ki, mindnyájan hadnagyi ranggal; a 10-ikéhez pedig ugyanakkor számvevővé főhadnagyi ranggal Pohl János 11. huszárezredben számvevő segéd; s 1-ső rendű számvevő segédekké hadnagyi ranggal Drágány Sándor és Erdélyi József nemzetőri hadnagyok. 591 Bizony jól be volt szállásolva mind Bihar vármegye, mind különösön Nagyvárad. 6 Közlöny, 1849. márc. 8. (47. sz.) 7 Bihar vm.jkv. 1849:144. 8 Közlöny, 1849. már. 14. (54. sz.) 9 Közlöny, 1849. márc. 17. (55. sz.) 0 Közlöny, 1849. ápr. 1. (68. sz.) 1 Közlöny, 1849. máj. 3. (95. sz.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom