A történelem hétköznapjai - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 20. (Debrecen, 1984)

DOKUMENTUMOK - II. Település — lakás — környezet

tudná, hogy azok városi épületek, okvetlenül kárhoztatná a városi hatóságot, te­hát minket, hogy azokat amaz állapotukban tűrjük, illetve fenntartjuk. Eme két nevezetes körülményhez aztán több mellék körülmény társul, ame­lyek engem kötelességszerűleg arra indítanak, miszerint felhívjam a tekintetes Tanács gondoskodását eme két épület illetve két telek hasznosítása felől való haladéktalan intézkedésre. — Azért haladéktalanul való intézkedésre, mert most van az ideje — November 14. déli 12. órájáig annak is, hogy esetleg amaz épü­letekbeii bérletekre nézve felmondási jogunkkal éljünk. Méltóztatik emlékezni rá, hogy akkor, amidőn ennek a két teleknek a mú­zeum számára átengedése volt szóban — kimutatva lett, hogy czélszerű épít­kezéssel igen jelentékeny jövedelem volna nyerhető. Másfelől pedig azt is mél­tóztatik tudni, hogy fejleszteni kívánt városunknak szüksége van minden gara­sára — s nem hevertethet százezreket házvásárlások által lekötve, — de sőt utal­va van, hogy városrendezési szempontból eladások által is tegye lehetővé a szük­séges újabb vásárlásokat. — Ezekre figyelemmel én igyekeztem odahatni, hogy mert mi általunk —• ha­tóságilag nehezebben megy az építkezés — s akkor is ha azt törvényhatóságunk elhatározná, a kir. Belügymnisterium gyámkodó hatalma minden számítást ke­resztül húz — vevőt kerítsek ama kettős telekre, de ez a törekvésem idáig csak halvány biztatást eredményezett. A kettős telken új épületeket emelni — még gondolatban sem merészkedtem, noha nyíltan kijelentem, hogy szerintem ez vol­na az egyedül helyes s ez volna kötelességünk. —• A takarékpénztári építkezés s fentebbi körülmények nem engednek további tétovázást — tennünk kell. — Ugyanazért kérem, méltóztassék elhatározni, hogy kapcsolatosan és vagylago­san ama telkek eladása — illetve felépítése tárgyában kéressenek be ajánlatok s a törvényhatósági közgyűlés elé javaslat tétessék azoknak — egyiknek vagy másiknak elfogadása iránt. Kovács József s. k. polgármester Tisztázat. — HBmL. IV. B. 1405/b. 171. — II. 44/1910. 16 024. 70 Debrecen, 1910. május 10. KISLER VILMOS FELLEBBEZÉSE GYÓGYSZERTÁR FELÁLLÍTÁSA TÁRGYÁBAN 1 TEKINTETES VÁROSI TANÁCS! Személyjogú gyógyszertár felállításának tárgyában 15 533/1909. sz. végzés ellen bátorkodom FELLEBBEZÉSSEL élni. A gyógyszertár felállítása nem gyárak felállítása és közlekedési vonalak fel­állításától függ, hanem a törvényben előírt feltételek fennforgása esetén a közön­ség érdekében állítandó fel a gyógyszertár. A kérvényben jelzett Szent Anna utcza néhány kilométer hosszú, s az egész

Next

/
Oldalképek
Tartalom