A történelem hétköznapjai - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 20. (Debrecen, 1984)

DOKUMENTUMOK - I. Létfenntartás

Mikor kiértek egy alkalmas helyre lepakoltak, s megittak egy-egy porció pálinkát, s a pakot egy szűrrel letakarták, s hozzáfogtak a kötélvetéshez. Ez úgy történt, hogy a gabona földben kiválasztottak egy helyet, tövestől felhúztak egy marék gabonát a rajta maradt földet a lábfejhez verve leverték aztán kétfelé osztották. A szétosztott rész közé dugták a balkéz középső ujját a kalászos rész alatt átfogták, jobb kézzel átmarkolták a kalászos részt, jót csavarintottak rajta, s befordították a kötél két szára közé. Még a kötél két szárát egymáson átdobták, s kész volt egy kötél. Früstökre az egész napi aratáshoz való kötelet el kellett gyorsan készíteni. Kiszámította a gazda, hogy kb. hány kereszt lesz, minden kereszthez 18 kötél kellett. Minden 18 db kötelet külön összekötöttek, s megtudták, hogy hány kereszthez való kötél van. Ezután sütöttek szalonnát früstökre nyárson. Ismét ittak egy-egy porció pálinkát, a marikszedő elment a vizeskorsóval a kútra vízért a tanyába. A kaszás ezalatt tűzrevalót szedett a fasorból. Gallyat, vagy száraz csutkatövet annyit, hogy az ebédfőzéshez is jusson elég. Sütőt faragtak s egy-egy takaros porció szalonnát ráhúztak maguknak, tüzet gyújtottak, házi kenyeret szeltek, s a szalonnát a tűzön pirítva a kenyérre csurgatva ették a jó zsíroskenyeret. Mikor megsült a szalonna, lehúzták a sütőről, megették, s jót ittak rá. Most már aztán megkezdődött a vágás, mégpedig az ilet dűlésének irányában. Dűléssel szemben nem lehetett volna, mert összekuszálódott volna. Egyenletes ütemben vágta a kaszás a kaszacsapó pedig hajtotta a levágott gabonát a vágatlan falához. Mikor öt, vagy hat lépést előre haladt, a marikszedő is hozzáfogott a szedéshez. Lehajolva belemarkolt jobb kézzel a levágott gabonába és töves részével a bal hóna alá irányította és gyorsan hátrálva szedte felfelé a levágottat, arra ügyelve, hogy a töves része együtt legyen. Ha már nehezen fért a karja alatt, akkor jobb kéz felé kifordult és egycsomóba leeresztette. A marik tetejét kissé megnyomta és kezdte szedni a másik markot. A kaszás ha egy rend lábat levágott, visszament oda, ahol a rendlábat kezdte. Megfente a kaszáját és folytatta tovább a vágást, a szedő pedig gyorsan szedte. Ha ügyesen dolgoztak, délre egyköblösnek 3/4 részét levágták, felszedték. Délben aztán hozzáfogtak az öhön főzéséhez. Az öhön tulajdonkáppen jó zsírosan, tepertősen sűrűre főzött kolompíros száraztészta, vasfazíkban főzve szabadtűzön, forgatva felpirítva. Kiadós és táplálós hajdúsági eledel. Nagyapám szerint a hadházi emberek nevezték még ezt hangyabasának, vagy szuszinkának is, de az általános neve csak öhön volt. A hadházi ember a mezőben való főzést már gyermekkorában elsajátította. Azért nem maradhatott el a vasfazík a szekér derekában a tarisznya mellől, hogy amikor a főzés ideje eljött, nem vártak hazulról ebédet, hanem'a mezőben főztek. Amikor annyira sürgette őket az idő — nem fogtak kinti főzéshez, hanem hazulról magukkal vitt füstölt hússal főzött karimáskását ebédeltek kint a kazal tövében. Egy óraütésnyit pihentek, utána hozzáfogtak a még Iában levő ilet levágásához. Most már következett a kévekötés A marikszedő elővett egy keresztre való kötelet és két sor marik között a kötelet rakta le úgy, hogy az egyik markct a kötélbe beletette vigyázva arra, hogy mindegyik kötélbe tett mariknak meg legyen a párja. A kévekötő pedig fogta a másik markot, keresztbe rátette a kötelén levőre és összekötözte. Ezek voltak a kétmarkos kévék. Ez gyorsabb ütemben ment, mint a vágás. Igyekeztek is, mert még ezután jött a keresztezés. Közben meguzsonnáztak. Ez egy porció pálinka és egy pár falat kenyér volt