A történelem hétköznapjai - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 20. (Debrecen, 1984)

DOKUMENTUMOK - IV. Művelődés, szórakozás, pihenés

mely utóbbinak tagjai három év óta állandóan győztes résztvevői az országos ifjúsági bajnokságoknak. Az Egyetemi Atlétikai Club újabban szintén belépett az aktív birkózók közé élénk életet folytató szakosztályával. Nagyszabású vívóélet folyik a Békessy Béla Vívóclubban, melynek átszerve­zett vezetősége mindent megtesz a magyar kard nemzeti dicsősége érdekében, A főiskolás és középiskolás gárdában, elsősorban azonban a tiszti vívók kö­zött sok jeles forgatója van a magyar kardnak, emellett szorgalmasan tőröznek, sőt újabban épeével is vívnak. Tenniszéletünk ez évben kissé alább hagyott a tavalyi nagy lendülettel szem­ben, ami kizárólag a szűk gazdasági viszonyoknak tudható be. Ennek dacára az Egyetemi Atlétikai Club, a Debreceni Torna Egyesület, a Tiszti Lawn Tennis Club és a Debreceni Vasutas Sportclub igyekezett tagjainak nemcsak szórako­zási, de ezenfelül versenyzési alkalmakkal szolgálni. Különösen az egyetemiek kitűnő gárdája szerepelt említésreméltóan. Városunk nagyszerű és európai színvonalon álló strandfürdőjének verseny­uszodája természetszerűen magával hozta az úszósport nagyarányú fejlődését. Dr. Vásáry István polgármester Zöld József főjegyző előterjesztésére az arra érdemes úszóknak kedvezményes tréning jegyeket adományozott, kik komoly értékes sportmunkával hálálták meg sportszerető polgármesterünk gavallériá­ját. A sok fejlődésképes ifjú néhány év múlva bizonyítja be eredményei jó­ságával Debrecen város áldozatkészsége folytán felépített versenyuszoda nem­zetnevelő hatását. A Debreceni Egyetemi Athletikai Club, a Debreceni Űszók Egyesülete és újabban a Debreceni Torna Egyesület olyan úszógárda nevelésé­be fogott, mely ma is jelentős tényezője a magyar úszósportnak, reméljük pár év múlva pedig a többi sportág kiváló representánsaihoz hasonlóan Debrecen dicsőségének tevőleges részese lesz. Korcsolyázósportunk valaha magas nívón mozgott, még amikor a Margit­fürdő nagyméretű jégpályáján e gyönyörű téli sport nagyszámú hívei szinte napról-napra versenyezve az elsőségért, országos viszonylatban is számottevők voltak. E kiválóan kezelt jégpálya megszűnése után évekig pangott a korcso­lyázás városunkban, míg tavaly néhány lelkes sportember munkája nyomán ismét feléledt a versenykorcsolyázási kedv s úgy e téren, mint jéghockyban már jelentős eredményeket várunk e szezonban. ökölvívás új sportágként jelentkezett Debrecen sportéletében. A Debreceni Torna Egyesület a városi Testnevelési Felügyelőséggel karöltve bevezette ezt a férfias, nagy ügyességet, fürgeséget igénylő testedzési ágat, melyben már most is jelentős eredményeket mutattak fel derék leventéink, kik részben a DTE, részben az ipariskola tornacsarnokában hódolnak kedvenc sportjuknak. A labdarúgást a Kereskedelmi Alkalmazottak Sportegyesülete, az Egyetemi Atlétikai Club, a Munkás Testedző Egyesület, a Vasutas Sportklub, a Világítási Vállalat Sportegyesülete űzik rendszeresen, míg a legújabban bevezetett labda­játék, a base-ball a „Kinizsy" és „Toldi" csapatokban lelt hívőkre. Végül kro­nologikus sorrendben utolsó, de fontosságára nézve talán első helyen kellett volna beszámolnunk a Debreceni Sportrepülő Egyesület tevékenységéről. Ez a nagyjelentőségű sportegyesület 1931-ben alakult meg városunkban Hadházy Zsigmond dr. akkori főispánunk elnöklete alatt s ma már a magyar aviatiká­nak számottevő, jelentős tényezője. Elmúlt évadban kiképezett pilótanövendé­kei nemcsak gyakorlatilag, de elméletileg is Magyarország legkiválóbb sport­pilótái közé sorozhatok. Elösmerés illesse meg ezért kiváló kiképzőparancsno­kukat: Mocsáry István légügyi felügyelőt és helyettesét Novotny Antal légügyi

Next

/
Oldalképek
Tartalom