A történelem hétköznapjai - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 20. (Debrecen, 1984)

DOKUMENTUMOK - III. Társadalmi kapcsolatok

anyja, anyósa, férje, ők hozták be a meleg vizet, törölközőt, szappant. Ha nem volt segítség, mindent a bábaasszony csinált. A szülőnő általában az ágyban szült; olykor a földre fektették, de ennek semmiféle rituális hátterét nem ismertek. A köldökzsinórt a bábaasszony vágta el ollóval, akkor, amikor az már nem lüktetett. A köldökcsonkot ugyancsak ő szorította el csattal, és csak olyan esetben kötötte el pertlivel, ha nem bízott az anyában. Megtörtént ugyanis, hogy fürösztésnél a csatot levették és elfelejtették azt visszarakni, aminek az lett a következménye, hogy a gyerek elvérzett. A köldökzsinórt a vízzel együtt kidobták. A hiedelem szerint volt olyan is, hogy a bábaasszony többszörösen megcsomózta a köldökzsinórt és eltették azt egy üres üvegbe. Hétéves korában a lány kezébe adták, ha ki tudta oldani, ügyes, jó gazdaasszony lett belőle. A csecsemőt a megszületése után a bábaasszony meleg vízzel és szappannal lemosta a magzatmáztól, szemébe ecetsavas „pokolkő oldatot" cseppentett, steril, vizes vattával letörölgette. A szülésnél különösen nagy gondot fordítottak a méhlepényre vagy mására, ami ha a méhben maradt, súlyos betegséget okozhatott. Ha a méhlepény a szülést követő két órán belül nem vált le, egy nagyobb alakú befőttes üvegbe fúvattak a szülőnővel, s ha ez sem használt, orvosért küldtek. A mását vagy a toalettbe dobták vagy mélyen elásták. A hiedelem ugyanis azt tartja: ha a mását a kutyák megtalálják és megeszik, a gyermek nem fejlődik normálisan. A méhlepényből jósolni is tudtak: — Ha a mása sima, nincsenek rajta gubók vagy görcsök, nem lesz több gyermeke az asszonynak. — Ahány kis gubó van a másán, annyi gyereke születik még az asszonynak. A lány csecsemő kezére — rögtön a megszületése után — piros szalagot kötöttek. A szalagnak a hiedelem szerint az volt a szerepe, hogy elterelje a látogatók figyelmét. Ha ugyanis nem a gyerekre, hanem a szalagra néztek, nem tudták megrontani vagy szemmel megverni az újszülött csecsemőt. Napjainkban ennek a hiedelemnek a korábbi jelentéstartalma feledésbe merült, a szalagnak csupán díszítő funkciója lett. Ez utóbbit támasztja alá az is, hogy a szalagot csupán a lány csecsemő karjára kötik fel: ,,a lánygyermek kezére piros szalagot kötünk, hogy feldíszítsük" — mondogatják. Az 1920-as évekig a csecsemőre ún. kéz- és Iábruhát adtak. A vastag, széles, szalagszerű, fehér ruha végei pertliben végződtek. A ruhát a csecsemő karjára és lábára szorosan rátekerték, a pertlivel pedig megkötözték. Mindezzel az volt a cél, hogy a gyermek végtagjai egyenesen fejlődjenek. A kéz- és lábruhát hat hétig viselte az újszülött csecsemő. A bábaasszony a szülés után két órát még a szülőnő mellett maradt. Ha valami rendellenesség pl. vérzés jelentkezett, a fekvő anya és gyermeke segítségére tudott lenni. A szülést követő tíz napig — komplikáltabb esetben egy hónapig — naponta kétszer, reggel és este jelent meg a gyermekágyasnál. Megfürösztötte a gyermeket, tisztába tette és kimosta a pelenkát. A fürösztés mindenkor ott történt, ahol a gyermekágyas feküdt. Az első napokban az anyát is megfürösztötte „tetőtől-talpig". A bábaasszonyt a szülés levezetéséért és a szülés utáni gondozásért együtt fizették ki. A fizetséget a vagyoni állapothoz mérten kérték: a gazdagabb családoktól egy mázsa búzát, a szegényebbektől pedig fél mázsa búzát. Ha terményben nem tudták kifizetni a bábaasszonyt, pénzben is odaadhatták a búza árát. Emellett meg kellett adni mindazt, amit a bábaasszony megkívánt. Amikor a gyermekágyashoz ment, a mindenkori napszaknak megfelelő étellel, itallal fo-