A történelem hétköznapjai - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 20. (Debrecen, 1984)

DOKUMENTUMOK - III. Társadalmi kapcsolatok

után következhetett a fiatalok ismerkedése, szórakozása, játéka. A dörzsölőket ősszel tartották. Szomszédokat, barátnőket hívtak össze ahhoz a házhoz, akié a kender volt. Sokszor 10—15-en is összejöttek. A dörzsölőt a hét bármely napján rendezhették. A lányok és a fiatalasszonyok délután 5 óra körül kezdtek munkához. Mivel a dörzsölés nagy porral járt, jó időben a nyárikonyha gangja előtt az udvaron, hűvösebb időben pedig egy külön helyiségben taposták meg a kendert. Egy nap 30—40 fejet is megdörzsöltek. A legények nem voltak hivatalosak a dörzsölőbe, de meghallották, merre dalolnak a lányok, és odamentek. Este 7—8 óra körül érkeztek, hoztak magukkal tamburát, vagy muzsikusokat. Ekkorra a lányok már a munka végefelé jártak és az est további részét a legények társaságában játékkal, tánccal, dalolással töltötték el. A legények gyakran megtréfálták őket, kikapdosták a kendert a lábuk alól, békát tettek a levetett harisnyájukba, eldugták harisnyájukat, cipőjüket és csak csókért adták vissza. A dörzsölőt minden alkalommal tánc követte. Jobb módú helyeken a fiatalokat sült hússal, fasírttal, bélessel, borral vendégelték meg. A mulatozás este 10—11 óráig is eltartott. Berettyóújfaluban az utolsó dörzsölőket az 1930-as évek elején rendezték. A téli esti fonóban a fiatalok és az idősebbek közösen gyűltek össze. Hétköznapokon — olykor minden nap, de általában hétfőn, csütörtökön — este 6—12 óráig tartották. Szombaton a fonó éjfél után fejeződött be. Az előző fonóban mindig megbeszélték, kinél rendezik a következőt. Általában 10—12 ember, a nagyobb házaknál 40 ember is összejött. Először a lányok és az asszonyok gyülekeztek, nyomban munkához is láttak. A lányoknak minden alkalommal meg kellett fonni egy orsó fonalat, amit anyjuk számon is kért tőlük. Sokan azt is megnézték, milyen vékonyra fonják a szöszt, szalagos-e az orsó. Volt olyan lány, aki elnagyolta a munkát, sietett vele, hogy több idő jusson a táncra, szórakozásra. A legények és a férfiak 7 óra körül jelentek meg, a lányok és aszszonyok mögé ültek lesve az alkalmat, mikor vehetik fel a leejtett orsót. Ezt a lánynak ki kellett váltani. A váltságdíj egy csók volt. Némely lány, különösen a vadasabbja vagy a szégyellősebbje nem akarta megcsókolni a legényekéi, ilyenkor fizetség nélkül visszaadták neki az orsót. A legények tréfálkoztak, akadályozták a lányok munkáját. Felrántották a szöszt a guzsalyon, ezzel a felkiáltással: „hah, de szép fehér szöszötök van!" (Kiss Imréné 64 é.), máskor borssal, paprikával kenték be a szöszt, amitől a lányok tüsszögtek. Néha maskurában köszöntöttek be: „hívásotokra eljöttünk, itten megjelentünk, de nem azért, hogy munkátokban részt vegyünk, hanem hogy szórakozzunk" (Kiss Imréné 64 é.). A maskurások öregasszonyoknak öltöztek fel, fejüket kendővel bekötötték, a bekecset kifordítva vették magukra. A jelenlevőkkel egy darabig vicceltek, majd levetették maskurájukat. Az idősebb asszonyok nem vettek részt a fonásban, varrással töltötték az időt, férfizsebkendőt és férfikötőt hímeztek. A házasemberek beszélgettek, kártyáztak, hébe-hóba rázendítettek egy-egy nótára. Ezeken az összejöveteleken mindig akadtak jól elbeszélők, mesélők, akik elsősorban katonaemlékeikkel, történetekkel szórakoztatták a résztvevőket. A fiatalok nagy érdeklődéssel hallgatták idősebb, tapasztaltabb társaik elbeszéléseit, történeteit. Az egyes összejövetelek vendégeit ritkán kínálták meg, többnyire csak főtt tengeri, aszalt szilva, aszalt som került egy tálban az asztalra. A legények között mindig akadtak olyanok, akik jól tamburáztak, ők húzták a fiataloknak a „talp alá valót". A házaspárok ritkán perdültek táncra. Emlékeznek olyan fonóbeli összejövetelekre is, ahol csak a fiatalok voltak je-