Hajdú-Bihari kéziratos térképek - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 18. (Debrecen, 1982)

TANULMÁNYOK - Mesterházy Károly: Hajdú-Bihar megye területének kora Árpád-kori településtörténeti vázlata.

vonatkozása, a Hajdú-Bihar megyei anyagból nem kapunk feleletet. Az ország más területein lejátszódott események azonban egy folyamat részei voltak, melyből a mai Hajdú-Bihar területének lakói sem maradhattak ki. A megtelepedés módjára hol az ország egyik, hol a másik végéről kapunk adatokat, de ugyanazon területen sohasem kísérhetjük végig az eseményeket. A kisebb-nagyobb törzsi tömböket nemzetségi csoportosulások alkották, azaz a tömbökön belül bizonyos (néha rokoni) kapcsolatok által összefogott nemzetségek éltek. A közös érdek és más szempontok, gyakran hatalmi érdekek által összekovácsolt nemzetségek a későbbi forrásokban már elemeikre szakadva tűnnek fel. Tulajdonképpen csak nemesi családokat ismerünk, melyek egy-egy honfoglalás kori hősre, vezérre szerették volna visszavezetni származásukat. Ezt a később legnagyobb hírre szert tevő nemesi famíliák sem tudták megtenni, a családfák élén álló ős többnyire egy Szent István-kori személy. Számosan voltak olyanok is, akik nem nevezhettek meg nagy nevű elődöket. Mindezeknek a neves és névtelen nemzetségeknek örökre kibogozhatatlan, egymás mellett, szövetségben, alá- és fölérendeltségben élő csoportjai birtokolták a honfoglalás, azaz az első foglalás jogán szerzett földjeiket. A Váradi Regestrumban a Nyr falubeli szabadok első foglalás jogán szerzett földjéről olvashatunk.

14 A neves nemzetségek egy része is ezen a jogon birtokolta földjeit. Hajdú-Bihar megye területe nyilván jórészt nemzetségi birtok volt a X. század első felében, de az írott források megjelenése idején alig-alig hallunk itt élő nemzetségekről, s melyeknek neve fel is bukkan, többnyire idegennek, ideköltözöttnek bizonyul. Talán az Ohatot és környékét magáénak mondó Ohat „kun" vezér nemzetségét és az Ákos nemet lehet a honfoglalás korától itt lakónak tekinteni.

15 A többiek, mint az Örsur nem, vagy a Barsák, a Zovárdok, a Katák, a Gyóvad nemzetség, mind később idetelepültek lehetnek. Az egyes nemzetségek korai történetének régészeti kutatása híján csupán csak sejtjük, hogy a Zovárdok és más magyar nemzetségek is a XI. században kaptak királyi adományból nagy külföldrőla földeket, jött vendégekkel, pl. a később nagy hírre szert tett Hontpázmány Gut-Keled és nemzetséggel együtt. Hogy honnan került ennyi földnek hirtelenjében a király a birtokába a korábban nemzetségi szállásokra felosztott területen, arra Anonymus adata vet fényt: a nemzetségek vagy elismerték a király főségét, s akkor földjeik 2

/

3-át átadva 1

/

3-nak birtokosai maradtak, vagy ellenálltak, s akkor mindent elvesztettek.

16 Az ily módon királyi kézre került földeket és népeiket a királyi várak (várispánságok) és a királyi udvar alá rendelték. A szabadok alávetésének módjára az egyházaknak adományozott földeken élőkre vonatkozó utasítások adnak választ: ha a szabadság nevére áhítoztak, szedhették a sátorfájukat, és annak szolgálatába állhattak, akiébe akartak. De ez is csak egy ideig volt a menekvés útja. A XI. század vége felé már nem volt hová menekülni. A fejedelmi, majd királyi várak és udvarhelyek körül megindult az új rend megszervezése, a szolganépeket az új rend szükségletei szerint áttelepítették. Ekkor, a X. század 70-es éveitől új falvak jöttek létre, melyeket szerencsés esetben régészetileg is megfoghatunk (Nádudvar-Töröklaponyag, Sárrétudvari temetői).

17 Más falvak a honfoglalástól azonos helyen maradtak, csak lakóik állapota változott ^meg, az egykori szabadokból részben vagy egészben szolgákká váltak. Pl. Ártándon, ahol egy nemzetség ága telepedett meg, sikerült megtalálnunk a X—XI. századi temetőt. Bebizonyosodott, hogy a faluközösséggé alakult nemzetségi alcsoport (ág) előbb a király fősége alá került, s királyi ado-