Hajdú-Bihari kéziratos térképek - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 18. (Debrecen, 1982)

TANULMÁNYOK - Módy György: Hajdú-Bihar megye településtörténeti vázlata a török hódoltságig.

egri püspöknek adományozta Derecskét és a korábban elzálogosított polgári és margitai uradalmakra való örökjogát. Mint korábban már mondottuk, területünkön is megfigyelhető a XV. század során a települések koncentrációja és az egész kis lélekszámú falvak felszívódása. A XV. századi források egyre több és több korábban lakott helységet írnak le mint praediumot, állandó népesség nélküli pusztabirtokot. Ugyanakkor igen jelentős a gazdasági fejlődés, mely nemcsak a terület vitathatatlan gazdasági-politikai központjára, Debrecenre terjedt ki, hanem jó néhány település lépett már a XV. század első felében a mezővárosi fejlődés útjára. A debreceni vásárokon cserélik ki áruikat Erdély, az Alföld és a Felvidék kalmárai, a kézműipar már 5—6 céhbe tömörült. Különösen híres a gyapjú és bőrfeldolgozó ipar, melynek nyersanyagát a debreceni uradalomhoz tartozékként került pusztabirtokokon tartott állatok szolgáltatják, részben pedig Debrecen vásárolja fel a környék állatállományát is. Lakosságát a XV. század derekán 2200 főre tehetjük. Böszörmény is már az 1440-es években mezőváros, népessége 1446-ban 600 lélek körül lehetett. Szentgyörgymacs szintén oppidum, 1452-ben lakóinak száma kb. 290, 1458-ban országos vásárát említik. Mezővárosi kiválóságokkal élt hosszabb-rövidebb ideig Berekböszörmény, Újváros (1471), Csege (1490) és egy-egy adat oppidumként sorolja fel Szoboszlót és Hatházat is (1484). A mezővárosok lakosságának növekedése nemcsak a természetes szaporodástól fügött, hanem a jobbágy költözési szabadságától. A nádor 1407-ben tudtára adta Bihar és Szabolcs megye földesurainak, hogy Debrecenbe költöző jobbágyaikat tartozásaik megfizetése után kötelesek elengedni. Közel fél évszázaddal későbbi adatból tudjuk, hogy a jobbágyok a terragium lefizetése nélkül is beköltöztek a városba, igaz ebben az esetben földesuraik erővel kényszerítették őket vissza. A falvak átlagos népessége is emelkedni látszik a rendelkezésre álló kevés adat óvatos általánosításából. Ennek a magyarázata pedig a természetes szaporodástól függetlenül abban rejlik, hogy éppen a XV. század során sok korábbi kis település felszívódik a legközelebbi nagyobb faluba. A század utolsó éveiben így a falvak átlagos lélekszámát 110—400 között kereshetjük. Területünkre a XV—XVI. század fordulóján is a Hunyadiak alatt újból kiemelkedő jelentőségű debreceni uradalom birtoklásának alakulása, helyzete volt elsősorban hatással. Corvin'János halála után Debrecen néhány évig Szatmári György pécsi püspöké, majd 1517-től Szapolyai Jánosé. A Szapolyai család az uradalom egyes tartozékait már Zsigmond idejében zálogba vette. Az uradalmat Szapolyai János rövid idővel trónra kerülése után pártja két régi támaszának, az Ártándy testvéreknek adományozta. Az Ártándyak az adományozás előtt mintegy fél évvel vették meg a Hunyadiak korában még nem állandóan a debreceni uradalomhoz számított Mártonfalva Monostor, Tamási, Zelemér, Angyalháza, Acsád, Nánás, Varjas, Macs, Dorog, Nádudvar, Parlag és Csege birtokokat. Ehhez kapták János királytól Újváros mezővárost, Kabát, Halápot és Sámsont, Tetétlent, Téglást, Szigetet, Hegyest, Szoboszlót, Mátát, Gáborjánt, Hatházat. Az uradalom központját, Debrecent a kortárs Verancsics „az ország legnagyobb és leggazdagabb városának" nevezte. Vidékünkről a Szapolyaiak tokaji uradalom tartozékaként említett Püspökladány, Vámospércs, Vid és Pród falvak, illetve pusztabirtokok (1517) sorsa kapcsolódik újból a debreceni uradalomhoz. Az Ártándyak állítólagos árulásukért való 1531. évi kivégeztetése után birtokaik a kor két sötét szereplőjéé, Lasky Jeromosé és Grittié lettek. Az Ártándy árvák ugyan még abban az évben királyi