„...Munkát, szellemet, észt...” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 17. (Debrecen, 1981)

TAAR FERENC: Egy népművelő visszanéz — Gondolatok és emlékek a Hajdú-Bihar megyei iskolán kívüli népművelésről (1945—1956)

ben a föllendülő időszakban szerveződött újjá Debrecenben a háború alatt teljesen széthullott MÁV Filharmonikus Zenekar. Űjra mozgásba jött a már korábban is szép hagyományokkal rendelkező üzemi, munkás színjátszás (a Vagongyár színjátszói közül többen hivatásos színészek lettek!), új erőre kaptak a munkás énekkarok és a falusi dalárdák. És ekkoriban érte el csúcsteljesítményét — Csenki Imre karnagy vezetésével — az ősi, debreceni Kántus hagyományainak méltó folytatója, a Református Kollégium Énekkara. A dokumentumokat elemző olvasó számára feltűnhet, hogy a szabadművelődés fő figyelme a falusi és a tanyasi parasztságra irányult. Ez az egyoldalúság kétségkívül szemlélteti, ideológiai okokra is visszavezethető. Még friss volt és hatásában eleven a népi írók mozgalma, amelynek fő célkitűzése a földreform végrehajtása volt s ezáltal a parasztságnak — mint „a nemzet meghatározó, főerejének" — anyagi és szellemi fölemelése. Élt még és hatott a falukutatók lelkes — értékeket mentő — buzgalma is. Mi több: a szabadművelődési felügyelők és helyi ügyvezetők nagy része éppenséggel olyan tanárokból és falusi tanítókból verbuválódott, akik a népi írók „emlőin" nevelkedtek, s a párt ideológiájával csak később ismerkedtek meg. De volt ennek a bizonyos mértékű arányeltolódásnak másik oldala is: az erőteljes falu felé való fordulásban is kifejezésre jutott annak fölismerése, hogy az ország vezető erejévé váló üzemi munkásság számára politikailag létfontosságú a dolgozó paraszti tömegek megnyerése, szövetségessé tétele, tehát: ennek érdekében politikai és műveltségi téren való gyors fölemelése. Nem hagyhatjuk itt említés nélkül például az üzemi munkások falu járó mozgalmát, amely a praktikus gazdasági segítségnyújtáson túlmenően (szerszámok, eszközök megjavítása, a soros mezőgazdasági munkába besegítés stb.) a barátkozással, eszmecserékkel erősítette a munkás-paraszt szövetség gondolatát, az összetartozás érzését. A kiéleződött pártharcok, a hatalomért folyó küzdelem, az egyre hevesebbé váló osztályharc időszakában anakronisztikussá, tarthatatlanná vált a szabadművelődésnek az a koncepciója, hogy a maga munkaterületét a különféle, egymással szembenálló politikai, társadalmi erők békés egymás mellett élésének színterévé tegye, ahol teret kaphat minden irányzat és minden kulturális megmozdulás, és nem feladata, hogy egyik vagy másik párt célkitűzései mellett szálljon síkra. Ez a működési vezérelv a negyvenes évek végére túlhaladottá vált, nem felelt meg az élet és a történelem realitásainak. A párt vezető szerepének megerősödése, a népi demokratikus rend létrejötte, a szocialista tendenciák fölerősödése minőségi változást kívánt. 1949/50-ben erőteljessé vált ez a változási folyamat, s ennek egyik állomása volt a tanácsok létrejötte. Ettől kezdve egy új minőség jelenléte a meghatározó: lehetővé vált a párt elvi alapokon álló, szocialista tartalmú kultúrpolitikájának meghirdetése és állami feladat rangjára emelése. * * *