„...Munkát, szellemet, észt...” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 17. (Debrecen, 1981)

DOKUMENTUMOK

Zolnai Mihály igazgató tanító szerint a múltban a legnagyobb hiba a kö­zönség részéről megnyilvánuló érdektelenség volt. Szerinte olyan tárgykör­ből kell venni az előadások anyagát, mely széles rétegek érdeklődésére szá­míthat. Az előadások nem nélkülözhetnek egy lelkes előadógárdát. Dr. Sarkadi Nagy János gimnáziumi igazgató véleménye szerint rendsze­res és fegyelmezett nevelési rendre van szükség. Megbízható szakelőadók előadássorozatokban folytatott, fegyelmezett közönség előtti szakszerű ok­tatására. Dr. Kövér Sándor tisztiorvos a népművelés mindenkori egészségügyi szakelőadója szerint a közönség az elvontabb és szárazabb tárgykörök iránt nem tanúsít kellő érdeklődést. A fontos egészségügyi, társadalomtudományi, gazdasági és más nagyjelentőségű tárgyak előadását mindig valamilyen szí­nes, hangulatos, könnyen hozzáférhető szórakoztató előadással, zeneszá­mokkal, tánccal kell színesíteni. Marjai Márton tanár tiltakozik az egyik előbb felszólaló azon megállapí­tása ellen, miszerint a népet kényszeríteni kell a művelődésre, és egyálta­lán sértőnek tartja, hogy a népről mintegy öntudat és Önálló gondolkozási rendet nélkülöző, tetszés szerint formálható masszáról beszélnek. A nép igen is művelődni akar, sőt meghatározott irányban akar művelődni. Na­gyon helyteleníti, ha a régi módszerhez képest ismét csak „moslék folyna" a hallgatóság nyakába. A népművelés régi vezetője, Zolnai Mihály tiltakozik a kifejezés ellen, és az előbbi népművelés hibáit a kevés előadó, a megfelelő propaganda hiá­nya és az anyagi támogatás elégtelenségében látja. Sándor Gyula megállapítja, hogy vannak a városban, akik művelődni akarnak és itt van az értekezlet, amelynek tagjai a művelés végrehajtására alkalmasak, ennélfogva minél előbb alakuljon meg a tanács és kezdje meg a művelés munkáját. Kiss József, az értekezlet vendége éppen a népművelésben látja egy pár­ton felüli kulturális megmozdulás lehetőségét és a szélesebb rétegek szelle­mi egybekapcsolódását. Helyesli egy előbb felszólaló azon javaslatát, hogy az előadások anyaga és az előadó neve közöltessék az egyes pártokkal — akiknek megfelelő fűtött helyiség rendelkezésükre áll — s a pártvezetőség jelölje meg, hogy mikor milyen előadótól milyen előadást akar meghall­gatni. Az értekezlet egyhangúlag megállapítja, a népművelés szükségességét, el­ismeri a népművelés rendkívüli fontosságát és a Szabad Művelődési Taná­csot az alábbiakban megválasztja: Elnök: a mindenkori polgármester társelnök: dr. Sarkadi Nagy János titkárok: Sándor Gyula és Karácsony Géza pénztáros: Siteri Lajos pedagógiai előadó: Horváth Albert társadalomtudományi előadó: dr. Szeszák Gyula ifjúsági előadó: Bodnár Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom