„...Munkát, szellemet, észt...” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 17. (Debrecen, 1981)
DOKUMENTUMOK
sen a kórusban. Ez főleg befeléfordulásban és a Kórus kevesebb szereplésében jelentkezett. Az utóbbi időben ezen a téren változás történt. Ebben az évben az Együttes minden felkérésnek eleget tett, szerepelt többek között a Magyar—Szovjet Barátsági Hónap megnyitóján, a III. 15-i ünnepségen, a IV. 3-i felszabadulási ünnepségen és a Szovjet elvtársak tiszteletére április 4-én rendezett ajándékműsoron. Az Együttes művészeti irányítását hárman látják el: Czövek Lajos, a Zeneművészeti Szakiskola tanára, Béres András, néprajzos muzeológus és Varga Gyula, a Kossuth Lajos Tudományegyetem néprajzi intézetének tanársegéde. Eddigi munkájuk eredményeiért a Népművelési Minisztérium a „Szocialista Kultúráért" jelvénnyel tüntette ki mindhármukat. Az Együttes tagságának 60%-a középiskolai tanuló és egyetemi hallgató. 40-%a ifjúmunkás, üzemi és értelmiségi dolgozó. Ez az arány már csak azért sem helyes, mert a végző egyetemi és középiskolai tanulóknál igen erős a fluktuáció. Súlyosabb hiba ennél, hogy az Együttesben való felvételnél elsősorban csak a szakmai tudást nézik, s így az Együttes, de különösen a kórus tagjai között sok — politikai szempontból — nem kívánatos egyén van. Az Együttes különböző munkahelyeken — üzemekben, iskolákban, hivatalokban — dolgozó tagjai az eddig elért eredmények ellenére sem kapnak olyan elismerést és megbecsülést, mint amilyen az Együttesben végzett társadalmi munka megbecsülése alapján méltán járna, ilyen munkahely pl. a MÁV Igazgatóság, a Közgazdasági Technikum. Szükséges, hogy ezek a szervek is elismerjék az Együttesben végzett társadalmi munkát éppúgy, mintha azt a saját üzemükben végeznék. A Debreceni Népi Együttes a színpadi szereplésre való felkészülés mellett gondot fordít a tagok szakmai nevelésére is. Hetenként ismétlődnek a szakköri előadások, melyeknek anyagából vizsgát is tartanak. Súlyos hiba viszont, hogy politikai oktatás nincs. A jövő oktatási évadtól kezdve a politikai oktatás is megindul az Együttesben. Hosszú idő óta vajúdó probléma az Együttes helyiségének kérdése. Hoszszas vándorlás után az Együttes végül az Ady Endre Városi Kultúrotthonban nyert elhelyezést, de ez az elhelyezés nem jó. A Kultúrotthon feladatait csak nehezen tudják összeegyeztetni az Együttes mindennapos próbáival. Már csak azért sem megfelelő elhelyezés ez, mert a terem életveszélyes, a táncpróbákat nem bírja. Ilyen körülmények között az Együttes zavartalan munkájának lehetősége nincs biztosítva, s szükséges ennek a régóta húzódó kérdésnek mielőbbi megoldása. Az Együttes fenntartására népművelési kormányzatunk az elmúlt évben 200 000,— forintot, ez évben — a takarékosság elvének figyelembevételével — 140 000,— forintot juttat. Ebből az összegből kb. 90 000,— forintot fordítanak tiszteletdíjakra (művészeti vezetők, zeneszerzői díj, balettmester, zongorakísérő, hangképzősök stb.) és a zenekar díjazására. A fennmaradó összegből a ruha- és hangszerállomány karbantartását, valamint az új ruhák beszerzését fedezzük. Az elmúlt évben a Városi Tanács Végrehajtó