„...Munkát, szellemet, észt...” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 17. (Debrecen, 1981)

DOKUMENTUMOK

elnök, Szarvas Pál közs. népművelési biz. elnöke, valamint a szakkörbe be­lépni kívánkozók közül: Vass József, Oláh Lajos, Agárdi Pál, Lepsényi László, Balogh Gyula és Nagy János kornádi lakosok. Szarvas Pál a községi népművelési bizottság elnöke ismerteti a jelenle­vőkkel a népművelés terén felmutatott jó eredményeinket községi viszony­latban és azt, hogy ezen eredményeinket a jövőben fokozni kell és az a cé­lunk, hogy ebbe a munkába minél több dolgozót bevonjunk. A népművelés egyik ágazatához tartozik a fényképészet, amikor a dol­gozóknak konkrét adatokkal, képekkel szolgálhatunk kultúránk és népmű­velésünk községi fejlődéseiről. Ennek elérése érdekében vált szükségessé a községi „Fényképészeti szakkör" megalakítása. A szakkörön belül dolgo­zóknak a kötelessége az, hogy a Járás területén községről-községre járva örökítsenek meg olyan dolgokat, amelyek községi, illetve járási viszony­latban kulturális, illetve népművelési vonalon egyre fokozódó fejlődésün­ket mutatja. Az elnök ezek után javasolja, hogy a szakkör vezetésével Vass József ko­rnádi lakost bízzák meg, mint a fényképészetben jártas személyt és heten­ként az erre kijelölt helyen szakoktatásban részesítse a kör tagjait. A gya­korlati irányítást a népművelési bizottság elnöke és a szakkör vezetője kö­zösen irányítsák. A tagság az elnök indítványát, ül. javaslatát elfogadja, és egyben kéri a bizottság elnökét, hogy a Járási Tanács népművelési osztályán járjon el, hogy ezen a vonalon a kellő támogatást a szakkör részére megadják és a felmerülő kiadások fedezésére megfelelő összegű támogatásban részesítsék. A gyakorlati rész megoldásához, megfelelő igazolvánnyal lássák el a szak­kör tagjait, hogy gyakorlatukban, ill. munkájukban akadályozva ne le­gyenek. Jegyzőkönyv felolvasás után aláíratott: Kmf. Zsíros József sk. k. közs. pártbiz. tit. Vass József s. k. szakkör tagja tanácselnök Agárdi Pál s. k. szakkör tagja Frank Miklós s. k. Szarvas Pál s. k. népműv. elnök Olvashatatlan aláírás s. k. szakkör tagja Tisztázat. — HBmL. XXIII. 234/a. 1. szn.

Next

/
Oldalképek
Tartalom